Welcome party

Japánban az oktatás az európai gyakorlattól eltérően nem szeptemberben, hanem áprilisban indul. Mivel én egy nemzetközi doktori program részese vagyok, az évfolyamunk egyik fele már áprilisban beiratkozott, míg mi csak szeptemberben kezdünk. Az áprilisban kezdő évfolyamtársak az egyetem egyik épületében szerveztek nekünk egy bulit, ahol alkalmunk nyílt megismerkedni egymással.
Mikor odaértünk, már javában készült a hússal, káposztával, hagymával és mindenféle ismeretlen összetevővel töltött tésztatáskácska.

Először csak néztem:

Aztán én is bekapcsolódtam a töltögetésbe:

A sütésbe már azért nem :)

Valamiért az újonnan jöttek üdvözlésére a főzés után került sor :)

Az elkészült töltikék, szójaszószba mártva kell enni őket:

Meg kell mondjam, nagyon-nagyon finom. Majd megpróbálom megtanulni elkészíteni. Igazán nem nehéz: a tésztát előre meg lehet venni, a többi összetevőt pedig csak össze kell keverni. Azt mondják, ez egy kínai eredetű étel, de japán módra készítik. Mikor rákérdeztem arra, mit jelent a japán mód, nem tudtak rá válaszolni. Talán csak annyi, hogy japán kezek által készül?!

A rizs, mint a japán konyha alapvető élelmiszere természetesen szerepet kapott itt is. Takuya, és a rizs, amit ő főzött:

Az összetevők közül a rizst, a gombát és a répát ismertem fel, de biztos vagyok benne, hogy más is volt benne...

Yuki is hozott rizst:

Ez lereszelt tojásrántottával, szárított algával, szezámmaggal és más, számomra ismeretlen összetevőkkel volt megszórva. Ez is nagyon finom volt!

Aztán volt szusibárból hozott szusi is:

Ettem már Magyarországon is szusit, otthon is tetszett, de az itteni meg különösen finom, nagyon megszerettem, mióta itt vagyok!

Sütemény is volt Ayának köszönhetően:

Egyetlen étel volt, ami nagyon-nagyon nem tetszett. Natto, azaz- ne szépítsük- szójabab megrohasztva. 

Kis, polisztirol dobozkákban hozzák forgalomba. A doboz felnyitását követően az első jelenség, amivel szembesülünk, az átható, emberi szellentésre emlékeztető szag és a fényes, nyálkás állag. Kis szójaszósz ráöntése után következik a keverés. A japánok szerint hosszú évek tapasztalata és optimalizálása után alakult ki a végső metódus: nagy, széles mozdulatokkal, 80-szor pálcikával átforgatjuk a masszát. A mechanikai erőhatás következtében barnás, sűrű, habos-nyálkás anyag szabadul ki a szójabab szemekből, miközben a levegő-folyadék bensőséges érintkezése folytán a szellentéshez hasonló szagot okozó molekulák telítik a légteret! A massza pálcikával szájhoz emelésekor a nyálka nyúlni, majd vékonyodni kezd, de elszakadni csak nem akar... Úgy rémlik, egy méterre kellett felemelnem a masszát, míg a falatot körbevevő barna takonyszerű képződmény elvált az edényben maradó nyálkától...

A natto a japán konyha alapvető élelmiszere. A legtöbb japán ezt fogyasztja reggelire például frissen főzött rizzsel és szójalevessel. A dietetikusok szerint roppant egészséges: rengeteg fehérjét és pirazint tartalmaz, ezen kívül tekintélyes mennyiségben található benne K-vitamin is. Nos, ami az ízt illeti: nem rossz. A bűzzel még meg tudnék bírkózni, otthon is szeretem a büdös, lábszagú sajtokat. De az állag és a látvány minden lelkesedést kiöl belőlem...

Jó volt a hangulat:

A végére egy csoportkép:

Nos, ami az emberek nemzetiség szerinti megoszlását illeti: az szerintem nyilvánvaló mindenki számára a képek alapján, nemcsak hogy én vagyok az egyetlen magyar, de az egyetlen európai és fehér ember is! Sajnos nincs olyan kép, ahol mindenki rajta van, hiszen mindig kellett valakinek fényképezni. Egész sok embernek tudom már a nevét, egyedül a kínai nevek okoznak komoly nehézséget, sehogyan sem tudom megjegyezni őket... Szemben Tra Vietnámból, balról én, mellettem zöldben Emre Törökországból, mellette fehérben Yuki Japánból, felettük Staci a koreai-amerikai, Aya Japánból és Lena Vietnámból (valójában a neve Nguyen Thi Le Thuy, de annak ellenére, hogy van neki 4 neve, azt szereti, ha egy ötödiken hívják..), Misuzu Japánból, rózsaszínben Kenza Marokkóból, Dudu Tunéziából, kékben lent Khoa Vietnámból, ööö...kínai srác, fent Larina Taiwanról (Larina az angol neve, a kínai valami Tzu-Wei), alatta egy kínai srác... ööö... Liu.. Ling.. .Lang.. Ying..szóval nem emlékszem a nevére, és jobbról Sa, aki tudtommal kínai, de valamilyen oknál fogva folyékonyan beszél japánul is. A képet Takuya, egy japán srác készítette, aki a fenti képeken a beszédet mondja, illetve egy nagy tál rizzsel is le van fényképezve.