2016. augusztus 29., hétfő

Ausztrál felfedezőtúra, 3. rész: Gold Coast, azaz Aranypart

Ehhez nem sok hozzáfűznivalóm van: 70 km hosszú homokos strand, a világ egyik legkedveltebb szörfös paradicsoma :)














2016. augusztus 25., csütörtök

Ausztrál felfedezőtúra, 2. rész: Brisbane és koalasimogatás

Ausztrál utunk második állomása a szubtrópusi éghajlatú Brisbane volt. Sydney-hez képest jóval melegebb és párásabb volt. Ami rögtön feltünt, hogy itt viszonylag kevés volt a történelmi, gyarmati kori épület, lakóház, és a városközpont nagyon modern. De itt most ne a szocreál vas és beton egyenkocka formavilágra gondoljatok, sokkal inkább egy változatos, laza, kreativ, a környezetbe belesimuló, fenttartható, formákkal, anyagokkal kisérletező stílusra. Kicsit Koppenhága új városrészeire emlékeztetett. Ez az a fajta modern, ami nekem nagyon tetszik, ami nem unalmas, és van lelke. Kár, hogy otthon nem nagyon tudunk mit kezdeni a modernnel, és ha épül is valami új, akkor se tudjuk megfelelő környezetbe helyezni.

 








Ami még nagyon tetszett, az az hogy a város együtt él és lélegzik a Brisbane folyóval. A legtöbb fonotsabb kultúrális létesítmény a folyópart közelében van, ezen kívül a folyó mellett rengeteg étterem, kávézó, szórakozóhely van. A legegyszerűbb módja a tömegközlekedésnek és a városnézésnek a teljesen ingyenes(!) hajó. 










Brisbane-ben még az az nagyon jó, hogy itt van az egyik legismertebb állatpark, ahol koalákat lehet simogatni meg kengurukat etetni. Ide is hajóval mentünk, és ilyen házakat láttunk útközben:




Az állatkertben volt mindenféle őshonos ausztrál állat, emlősök, hüllők, madarak, de a sztárok mindenképpen a koalák és a kenguruk voltak. A koalákat pár percre kézbe is lehetett venni és megsimogatni. 

Tamás arca, amikor először fogott koalát:


Kicsit olyan ez, mint mikor kisbabát fog az ember először. Eleinte meg van illetődve, fél, hogy elejti, görcsösen kapaszkodik bele. De aztán rájön, hogy ezek a pár kilós puhaságok igazából megtartják magukat, és ráadásul jól érzik magukat az ember kezében, és eszük ágában sincs zuhanórepülésbe kezdeni.



Itt egy velem meg a koalával:


Meg egy hármasban:


Láttunk még emut is:


Tamás majdnem futott is egytől:



A napot végül kenguruetetéssel zártuk.



Mutatom neki, hogy a fényképezőgépbe nézzen:


De nem hallgatott rám:


Csoportkép


És a végére: Tamás kenguruval szelfizik, és keresi a tökéletes beállítást :)




2016. április 17., vasárnap

Ausztrál felfedezőtúra, 1. rész: Sydney

Bevezetésként arról, hogy hogyan kerültem Ausztráliába. Tudtam, hogy február környékén szeretnék konferenciára menni, egyrészt azért mert Japánban áprilisban kezdődik az új tanév, és addig el kell költeni az előző évi utazási támogatásokat, azaz nem vihetők át a következő tanévre, másrészt meg úgy jöttek az eredmények, hogy addigra tudtam összeszedni annyi anyagot, hogy egy konferencián be tudjam mutatni. Ennek fényében el is kezdtem keresgélni, de az előzetes sejtésem beigazolódni látszott: február nem "konferencia-szezon", azok ugyanis tavasszal, nyáron vagy kora ősszel szoktak megrendezésre kerülni, azaz amikor jó az idő. Ekkor jött a képbe szegedi évfolyamtársam, pajtásom, utazó cimborám, Oncsik Tamás. Na, ha valaki tudja, hogy hova, mikor érdemes menni, hol történnek érdekes dolgok, akkor az ő.  Kiderült, hogy ő már jelentkezett is egy kolloidkémiai diákkonferenciára Ausztráliába, ráadásul február elején. Ez szöget ütött a fejembe: a déli féltekén akkor van nyár, tehát elképzelhető, hogy ott pont ilyenkor szerveznek konferenciákat. Kis Google keresés után jött a megvilágosodás: a legnagyobb ausztrál genomikai meeting pont február közepén van, ráadásul csomó hirneves meghivott előadóval, illetve egy Nobel-dijassal, mint diszvendéggel. Több se kellett nekem, beküldtem egy absztraktot, amit el is fogadtak, igy várakozással telve tekintettem arra, hogy pár héten belül Ausztráliában adjak elő. 

Nem sokkal ezután jött a második megvilágosodás: ha Tamás február elején, én meg a közepén leszek Ausztráliában, akár azt is csinálhatnánk, hogy ő tovább marad, én meg előbb érkezek, és igy meglephetnénk magunkat egy körutazással. Kis főnökkel meg tanulmányi osztállyal történő egyezkedés után mindenki rábólinott a tervre, igy február 4-én megérkeztem a déli kontinensre, hogy megkezdjük hóditó hadjáratunkat Ausztrália keleti partvidékén. 

Első állomásunk a legnagyobb város, Sydney volt. Kicsit borús volt az idő, úgyhogy csak ilyen szürkés képeket sikerült lőni az Operaháznál.




Aznap az Operaházon kivül az állatkertet akartuk megnézni, meg kicsit strandolni szerettünk volna. Mivel Sydney környékén sok látnivaló a tenger mellett van, az egyik legegyszerűbb módja a közlekedésnek a komp. 


Bejárat az állatkertbe.


Most itt nem időznék az állatok részletes fényképes dokumentációjánál, mert hiszen azok otthon is vannak (mármint az állatkertben), de gondoltam ez azért érdekes lehet:





A cukimuki szőrmók koalákon kivül szabadon fetrengő kenguruk is voltak mindefelé.


A kilátás az állatkertből se volt rossz.






Miután igy jól elfáradtunk az állatkertben, úgy gondoltuk, a délután hátralevő részét a homokos strandon fekve és fürdőzve fogjuk eltölteni. Egészen pontosan itt: 




Aztán mikor elkezdett sötétedni, úgy éreztük, mielőtt visszaindulnánk Sydney-be, ránk férne egy kis söröcske. Hogy, hogy nem, pont a Manly Beach mellett van az egyik legfelkapottabb kézműves sörfőzde és kocsma. Rendeltünk is egy kis cider, gyömbérsör, IPA, stout kóstolót.


Jól mutatja a hely népszerűségét, hogy annyira tömve volt, hogy szabad asztal hiján rengetegen állva itták a sört. Nekünk végül sikerült leülni ez a két, eléggé ittas pasi asztalához.



Nem nagyon értettük miről beszéltek, mert erős ausztrál akcentusuk volt, ráadásul nagyon be is voltak piálva, de azt nagyon élvezték, mikor fényképeztük őket.

Sydney-be vissza megint komppal mentünk. Nagyon megörültünk, mert a komp felső, nyitott szintjén senki nem ült, igy az egész csak a miénk volt. Úgy képzeltük, hogy majd milyen pihentető és szórakoztató lesz a tengeren utazás és a kilátásban gyönyörködés. De arra persze nem gondoltunk, hogy talán valami oka volt annak, hogy mindenki az alsó, fedett részre ült, és hogy ezek a helyiek valamit tudhattak. Hamarosan ki is derült, hogy a tenger vad hullámai és az orkán erejű szél voltak az elrettentő erő. Most már értem, hogy miért pont hajó formájúra épitik azokat gyomorforgató attrakciókat a vidámparkokban. Az érzet teljesen ugyanaz volt. A hajót olyan erősen dobálták a hullámok le-fel, jobbra és balra, hogy ha nem kapaszkodtunk volna folyamatosan akkor biztos hogy lerepültünk volna a fedélzetről, és a cápáktól hemzsegő vizben kötünk ki. Szórakoztató volt, na.


Megérte a dolog, mert Sydneybe visszaérve ezt láttuk.



Mire visszacammogtunk a szállásra, letusoltunk, átöltöztünk, és beértünk a városba, már este 10 volt. Éttermet, ahol még lehetett vacsorázni, szinte lehetetlen volt találni ilyen későn. Végül kikötöttünk egy olasz-görög-mediterrán étteremben, ami a "Beautiful food for beautiful people" (gyönyörű étel gyönyörű embereknek) szlogennel hirdette magát. Szerettünk volna a vacsora mellé egy üveg bort is meginni, de a pincér valami eléggé furcsa dolgot kezdett magyarázni, hogy kifogytak a borból, meg hogy igazából van is nekik meg nincs is. De ha gondoljuk, ugorjunk át a szupermarketbe, vegyünk egy üveggel, és igyuk meg az étteremben!!! Na, ez volt az a pont, amikor Tamással teljesen ledöbbentünk. Mi az már, hogy beviheted a saját borod egy étterembe? Bárhol máshol kidobatnák veled. Aztán a második megdöbenés akkor jött, mikor azt mondta, van nekik egy fél üveg boruk, amit egy korábbi vendégnek szolgáltak fel, és megmaradt. Szivesen odaadja nekünk teljesen ingyen és bérmentve! Ilyet se hallottam még, hogy egy étteremben ingyen fél üveg borokat szolgálának fel. Végül nagy nehezen sikerült kihámozni, hogy Ausztráliában egy étteremnek több féle licensze lehet alkohol forgalmazására. Az egyik esetben bármikor adhatnak el alkoholt, de van olyan eset is, amikor csak este tizig tehetik ezt. De ha este tiz után érkezel, akkor az ausztrál lazaságnak hála, gyakran megengedik, hogy olyan alkoholt igyál, amit te viszel be az étterembe. Illetve, a mi esetünkben, az elképesztően kedves pincér meg éttermi személyzet jóvoltából ingyen bort kaptunk :) A pincérek egyébként nagyon aranyosak voltak, csomót beszélgettünk velük mindenféle dolgokról, és nagyon szivesen elmagyarázták, miket érdemes még megnézni Sydney környékén. A kaja is megérkezett végül, és azt kell mondjam, hogy egészen extázis jellegű élményt okozott. Tamással megállapitottuk, hogy soha életünkben nem ettünk ilyen jó gnocchit meg tésztát. Az már csak hab a tortán, hogy végül az is feltünt nekünk, hogy a falak mindenféle meztelen férfiakat ábrázoló képekkel, domborművekkel meg szobrokkal vannak kidekorálva, és talán az se véletlen, hogy a pincérek rövid, tapadós biciklisnadrágot, testhezálló pólót, meg strasszköves gyűrűt viselnek. 

Másnap majdnem az egész napot Sydney legnagyobb és legnépszerűbb strandján, a Bondin töltöttük napozással meg fürdőzéssel.






Este Tamás újdonsült haverjaival találkoztunk, akiket a kolloidkémiai diákkonferencián ismert meg. William belga, Manuela olasz és nem olyan régóta élnek Ausztráliában, Patrick viszont tősgyökeres Sydney-i lakos. Ő vitt el minket egy kocsmatúrára, aminek az volt a lényege, hogy a  legjobb helyekre ültünk be 1-1 italra. Először ebbe a pubba:


Itt még látszik, hogy mindenki kicsit feszélyezett volt, hiszen nem ismertük egymást előtte. A második hely egy japán bár volt, itt már láthatóan oldottabb volt a hangulat.


Itt rögtön rendeltem magunknak egy üveg japán szakét. A pincérnő kis szakés poharakba csordulásig töltötte az italt, a felesleg pedig a pohár alatti kis fadobozkába folyt le. Előbb a pohár tartalmát, majd a dobozban levő maradékot kellett kiinni. Azt állitotta, ez a hagyományos japán módja a szakéivásnak. Ez persze lehet, hogy igaz Japán egyes részeire, de az is tény, hogy Japánban én ilyennel még soha nem találkoztam. Mindig újat tanul az ember. Az is elképzelhető természetesen, hogy ez valami ausztráliai japán hagyomány... 


A harmadik hely:


Ezek után mindenki megéhezett, igy beültünk egy thai étterembe vacsorázni.


Útban az utolsó helyre:


Ahol az este hátralevő részét töltöttük.


Itt már társasjátékok is előkerültek. 


Dzsenga.


A végére egy csoportkép.


Azt hiszem, ez volt a legjobb módja annak, hogy eltöltsük a legutolsó esténket Sydney-ben. Tamás jóvoltából megismerkedtem három, nagyon jó fej, vicces és okos emberkével, akikkel sikerült nagyon jókat beszélgetni. Reméljük, még valamikor sikerül megint találkozni velük :)