Itt lakom

Az elkövetkező időszakban lakhelyem egy kollégiumi szoba lesz a Tsukubai Egyetem kampuszában. A kampusz egészen pontosan azt jelenti, hogy az egyetemhez tartozó összes épület egy nagy területen fekszik, úgy mint az egyetem fő épületei, adminisztratív irodák, épületek ahol az oktatás vagy kutatás folyik, a kollégiumok, és persze ennek megfelelően egyéb szolgáltató intézmények, mint boltok, posta vagy étkezdék. Maga a környezet nagyon szép, az épületeket fák veszik körül, és időről időre kisebb parkokba vagy tavacskákba lehet botlani. A későbbiekben erről is fogok mindenképpen írni egy bejegyzést, egyelőre annyit, hogy ez nagyon kényelmessé teszi az életünket, mert például ahhoz, hogy az egyik épületbe, ahol a laborok vannak eljussak, csak egy úton kell átmennem :)
A kollégium bejárata így néz ki kívülről:

A kapunál elég összetett beléptető rendszer van, mert egyrészt azonosító számot és jelszót, másrészt ujjlenyomatot is kér, mindezeket ráadásul a megfelelő sorrendben. Szóval ha netalántán egyik este a kelleténél kicsit több szakét gurítanék le, lehet, hogy nem fogok tudni átjutni az ajtón, és kénytelen lennék egy fa alatt tölteni az éjszakát a kabócák énekét hallgatva. Merthogy itt rengeteg ám a kabóca! Hatalmas, fél tenyérnyi méretűek, és olyan hangosan énekelnek, hogy gyakran nem értem a mellettem haladó szavát! Néha elkezdenek kamikázéskodni, és be akarnak repülni a csukott terasz ajtómon. De szerencsétleneknek olyan rövid a memóriája, hogy mire másodszor jönnek, már elfelejtik, hogy először összeverték magukat, ezért az üvegről lepattanós jelenet újra megismétlődik. Egészen a 3.-4. alkalomig, amikoris holtan zuhannak a padlóra. Az ajtóm előtti tér tele van a tetemeikkel :)
Az épület így néz ki oldalról, a 2. emeleten kell bemenni a szobámba:

És a szobám pedig erre a parkos részre néz: 

A kollégiumban a többi évfolyamtársammal és pár egyéb szakos diákkal lakom együtt, külföldiekk és japánokkal egyaránt. A szoba alapterülete 16 négyzetméter, ami a 'konyhát' és a fürdőszobát is magába foglalja. Azt mondják, ez japán kollégiumi viszonyok között luxusnak számít, hiszen a legtöbb szobának nincs saját konyhája és fürdője, valamint jóval kisebbek. Sőt, nekünk még ruhásszekrény is található a szobánkban, ami máshol szintén nem fordul elő! Állítólag ezt a fejedelmi lakosztályt azzal érdemeltük ki, hogy mi már doktorisok vagyunk :) Valójában, ha belegondolok, nekem nincs is szükségem ennél nagyobb szobára, kényelmesen elférek benne. Néhány kép:

Az ágy feletti bemélyedésről még nem sikerült kiderítenem, mire szolgál. 

Ilyen volt, de azóta vettem függönyöket, most így néz ki:

Hűtőszekrény nem volt a lakásban, ezért azt nekem kellett venni. Sikerült találnom egy kék színű Mitsubishi modellt :)

A konyha nem egy külön helyiség, hanem egy kis fülke, ahol van egy mosogató és egy elektromos főzőlap, de például asztal, ahol a főzéshez elő lehetne készülni, vagy pult nincsen. A konyhám: 

A fürdőszoba szintén egy kis fülke, ahol egy kád, egy mosdó és a WC találhatóak. Annyira kicsi, hogy alig lehet benne megmozdulni. Törölközni még csak-csak, de átöltözni teljesen esélytelen. A mosdó és a tükör kissé alacsonyan van, a homlokom már nem látszik, ha belenézek.

Szerencsére van légkondícionáló a lakásban, mert egyébként biztosan megőrülnénk. Nagyon meleg van, és ráadásul magas a levegő páratartalma. Pont olyasmi, amihez a Kárpát-medencében nemigen volt alkalmam hozzászokni. Amikor leszálltam a repülőről, azt hittem, a fürdőszobában állok zuhanyozás után... Természetesen nagy cseppekben folyik mindenkiről egész nap a víz, beleértve az izzadságot és a lecsapódott párát is. A légkondícionáló távirányítójára japánul vannak ráírva az utasítások, angol nyelvű útmutató pedig természetesen nincsen hozzá: 

Én általában csak a legnagyobb gombot szoktam nyomogatni :)

Aztán vannak még itt érdekes dolgok, például a villanykapcsoló, és a fürdőszobai elszívó panelje:

Ez tapasztalati úton működik :)

A fürdőszobában és a konyha melletti falon is van két panel, amiknek a működését eddig nem sikerült megfejetenem. A mentorom azt mondja, az egyik arra való, hogy beprogramozzam a kádat, mennyi ideig, és milyen hőmérsékletű fürdővíz legyen a kádban, ha éppen fürödni szeretnék. De azt is mondta, hogy ez kicsit bonyolult, és előbb tanuljak valamennyire japánul, hogy használni tudjam: 

Legalább megvan a motivációm arra, hogy elkezdjek japánul tanulni :)

Japánban vagyok

Egy félév után visszatértem Szegedre az egyetemre, ahol a dániai munkámat kiegészítve befejeztem a diplomamunkám, elvégeztem a hátralevő kurzusaim, és így júliusban hivatalosan vegyész lettem :)

Időközben megpályáztam egy japán doktori lehetőséget, amit sikerült is elnyernem! A képzés nagyon izgalmasnak igérkezik. Erről, és a felvételi menetéről egy későbbi bejegyzésben fogok bővebben írni. A lényeg: augusztus 21-én elbúcsúztam egy időre Szerbiától, Magyarországtól, a családomtól és a barátoktól, és kelet felé vettem az irányt. Ugyan utaztam már előbb repülővel, az átszállás és a 13 órás repülőút mégis izgatottá tett. Korábbi tapasztalataimból kiindulva az út teljesen alvásmentesnek igérkezett, így kicsit félve gondoltam arra, hogy Tokióba reggel 7.40-kor érek, és bizonyára nagyon nehéz nap elé fogok nézni. 

Aludni ugyan tényleg nem tudtam a repülőn, de legalább nem unatkoztam, mert mindkét úton nagyon érdekes útitárs került a mellettem levő ülésre. A Bécsig tartó 40 perces utat egy kis, propelleres géppel tettük meg. A rövid táv miatt nem tudtunk magasra emelkedni, így az összes széllökést érezni lehetett út közben, a repülő néha úgy dobálózott, hogy úgy éreztem, Szegeden, a Brüsszeli körúton utazom a 11-es busszal. E rövidke idő alatt kiderült, hogy útitársam Budapesten az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének egyetemi docense (Enikő! Ő az a fickó, aki előttünk állt sorba a csomagok feladásánal Budapesten, és akinek többször majdnem nekitoltam a csomagomat!!). Ő is átszállás miatt utazott Bécsbe, azzal a különbséggel, hogy nem Japán volt a végső célja, hanem India! Előbb a Mumbasai egyetemre megy, majd onnan a Himalájába! A karsztos hegyvidékek formakincsének éghajlat hatására történő alakulását vizsgálva legtöbb idejét a Kárpátokkal foglalkozva tölti, de bejárta már egész Délkelet-Ázsiát: India, Kína, Kambodzsa, Vietnám, Laosz, Fülöp-szigetek, Indonézia, Malájzia... Most éppen a Himalája 4-5000 méteres magasságait célozta meg, ahova teljesen egyedül mászik fel! Kérdésemre válaszolva: nem szeret senkihez alkalmazkodni, a szamarakkal pedig az a baj, hogy van gazdájuk is, akiről gondoskodni kell :) Érdekes beszélgetés volt, kicsit sajnáltam is hogy Bécs ilyen közel van Budapesthez :)

Bécs felé haladva még teljesen otthonosan éreztem magam, Bécsben viszont a Tokióba tartó gépre várakozó embereket meglátva tudatosult bennem, hova is tartok. A gép utasainak nagyjából 4/5-e volt japán nemzetiségű. Ennek további 10%-a csecsemő, akik hol felváltva, hol kórusban, de végigbömbölték az utat Oroszországig, majd Szibérián és Kínán át, Koreáig majd Japánig meg se állva... Mondanom se kell, részemről alvásról szó sem lehetett. Szerencsére utitársam is ugyanúgy szenvedett, mint én, és végül elkezdtünk beszélgetni. Elmondta, Hiroshimába tart, ahol egy nemzetközi animációs film fesztivál vendége lesz. 200 rövidfilmet mutatnak be, és neki három filmjét is kiválasztották! Ő ugyanis illusztrátor, rajzfilm és animációs film rajzoló és rendező! Oslóból jött Bécsbe, de nekem gyanús volt az erőteljes brit akcentusa, így rákérdeztem származására. Londoni születésű, élete legnagyobb részét Londonban élte le, már kisgyerek kora óta imád rajzolni, állítása szerint egész életében mást nem is csinált. Pár éve kezdett együtt dolgozni norvég rajzolókkal, és így alakult, hogy meghívták költözzön Norvégiába, és ott a Voldai Egyetemen tanítson animációs film készítést. Ez mellett saját céget is alapított Norvégiában. Voldáról egyébként tudni kell, hogy  a norvég tengerpart középső részén van egy fjord közelében, Dave háza pedig közvetlenül a fjord partján épült! Hát, nem lehet rossz a kilátás az ablakból... :) Régebben videóklipek készítésében is részt vett. Többek között a U2-val is együtt dolgozott!!! Úgy tünik, van egy ismerősöm, aki ismeri a U2 együttes tagjait, tehát csak egy emberre vagyok a U2-tól. Azért nem rossz :) Ja, és a legjobb! Kiderült, hogy Angliában a Cartoon Networknál is dolgozott illusztrátorként! Olyan rajzfilmek készítésében vett részt mint a Dexter, Johnny Bravo, Powerpuff girls, éééés a legjobb: COW AND CHICKEN!! A leghülyébb, legértelmetlenebb rajzfilm, amit valaha láttam, de egyúttal egészen zseniális, és gyerekkorom egyik kedvence volt! Két testvér: egy tehén meg egy csirke, akinek a szülei két pár láb :D Ennek a találkozásnak mekkora esélye volt? Egy vajdasági magyar lány, aki Bécsből Tokióba repül, hogy Japánban doktorizzon és egy angol fickó, aki Norvégiában él, Hiroshimába megy mint egy animációs film fesztivál vendége, és mellesleg a Cow and chicken egyik rajzolója volt! Egyébként elképesztően vicces és jó fej a fickó a kerek, szőkés fejével meg az arany karika fülbevalóval a fülében, a hangos nevetésével és hihetetlenül jó humorával. Egész úton röhögtünk, és most már értem, milyen emberek találják ki az ilyen agyament rajzfilmeket :D Rögtön elkérte a szalvétámat (amibe előtte beletöröltem a virslis-ránottás számat) és rajzolt a tiszta felére nekem egy dedikált tehenet!!! Ezt itt: 

Meg egy kis szöveget is írt hozzá. Olyan jól esett, hogy ez a teljesen ismeretlen ember ilyen kedves volt velem. És mikor meséltem neki arról, miért megyek Japánba, teljesen belelkesült, és elmondta, milyan nagy kaland lesz nekem, hogy ennyi időt tölthetek Japánban, nyelvet tanulhatok, megismerkedhetek az emberekkel és a kultúrával, mennyi érdekes helyet fogok látni, és egyébként is ez a doktori lehetőség fantasztikus. Ja, és megkért, hogy majd meséljem el, hogy megy sorom itt :) 

Miután ideértem, az első pár nap főként ügyintézéssel telt el, rengeteg papírmunka volt. Szerencsére kaptam egy mentort, Ayumit, aki már a reptéren is várt rám, a továbbiakban pedig rengeteget segített nekem mindenben. Hiába járom le a lábam minden nap és fáradok el a végtelenségig, az időeltolódás miatt este valahogy mindig nagyon ébernek és elevennek érzem magam, és mindenhez van kedvem csak éppen alváshoz nincs, és bárhogy igyekszem, van hogy egész este nem sikerül elaludnom, ha meg igen, akkor is csak 2-3 órára. Reggel aztán (mikor otthon éppen az éjszaka közepe van), borzalmasan nehéz az ébredés és bármilyen aktivitás végzése. Remélem, hamarosan sikerül átállnia a biológiai órámnak...

A következő bejegyzésekben írok majd arról, hol lakom, és miket láttam eddig Japánban.