Kirándulás Tokióba I: Aszakusza templom

Szegedi témavezetőm, Béla egy együttműködésnek köszönhetően idén nyáron két hónapot töltött Tsukubában. Szerencsére úgy alakult, hogy a két hónap utolsó egy hete egybeesett az én érkezésem hetével, így rengeteg mindenben tudott segíteni és tanácsokkal ellátni. És még arra is volt időnk, hogy elmenjünk együtt Tokióba, és megmutassa nekem kedvenc helyeit :)

Először Tokió egyik legrégebbi városrésze, Aszakusza felé vettük az irányt. Századokon keresztül Tokió szórakozónegyede volt, azóta az újonnan felépült színes, csillogó-villogó, modern városrészek elhódították tőle ezt a szerepet. Manapság a legtöbb ember a Japán-szerte híres és gyönyörű buddhista templom miatt látogat ide. Hogy kicsit pontosabb legyek: olyan 30 millió ember látogat ide évente. 

A Szenszo-dzsi Tokió legidősebb buddhista temploma. A legenda szerint i.sz. 628-ban két testvér a közelben levő Szumida folyónál halászott, amikor a vízből felbukkanni látták Kannon, a könyörületesség istennőjének szobrát. Hiába próbálták a szobrot visszaengedni a vízbe, az minduntalan újra a felszínre bukott. 

A falu elöljárója, Nakamoto Hadzsino felismerve a szobor szentségét templomot emelt neki, ahol az emberek elé járulhattak és imádkozhattak. Az első templom i.sz. 645-ben épült, amit a századok során több, kisebb templom építése követett. A második világháború során az amerikai légitámadások miatt a templomot szinte teljesen porig bombázták. A háborút követő években a templom-komplexumot teljes egészében az eredeti formában újjáépítették, így a templom az újjászületés és a béke szimbólumává vált Japánban.
A templomhoz közeledve először először a Kaminamarimon kapun kell áthaladnunk.

A kapu közepén egy hatalmas, négy méter magas, vörös lampion található. Nos, én nem tudom elolvasni, de állítólag a kapu neve áll rajta. Balról Fudzsin, jobbról Raidzsin a szél és a vihar sintó isteneinek szobrai foglalnak helyet. A hívők eleinte azért imádkoztak ezekhez az istenekhez, hogy megvédjék a templomot a tájfunoktól, árvizektől és tüzvésztől. Ma már mindenfélét lehet kérni tőlük pl jó egészséget, boldog életet, jó rizstermést stb. A kapu 1865-ben egy nagy tűzvészben teljesen felperzselődött. 95 évvel később épült újjá a Panasonic gyár adományának köszönhetően.

A kapun áthaladva egy keskeny, emberekkel tömött útszakaszon találjuk magunkat, aminek mentén mindeféle vallási tárgyakat árusítanak. 

Az úton végighaladva elérkezünk a Hozomon kapuhoz. 

Ez a kapu a századok során több alkalommal is leégett, aztán minduntalan újjáépítették. A kapu belsejében ősi buddhista ereklyéket őriznek. A modern kornak megfelelően komoly katasztrófa-megelőző rendszerrel is felszerelték a legutóbbi újjáépítés során. 

Innen már egyenes utunk vezet a központi templomhoz. 

Az újjáépítés során tejesen megőrizték a templom eredeti küllemét, de a falakat betonoszlopokkal, a tetőt pedig titánnal erősítették meg, hogy az épület ellenállóbb legyen a földrengésekkel és tűzvészekkel szemben. Sajnos az épület belsejében a fényviszonyok miatt nem tudtam éles képeket készíteni.

A templombelső két részből áll: a betonpadlós rész, ahol a hívők imádkozhatnak, és a belső, tatamival borított padlójú rész, ahol díszes, arannyal díszített szentélyben ül Kannon istennő szobra. Ide csak a buddhista papok léphetnek be. Ahhoz, hogy az ember imádkozhasson az istennőhöz, előbb aprópénzt kell bedobni egy nagy fadobozba. Nálam éppen nem volt apró jen, úgyhogy egy 5 dinárost dobtam be. Remélem, a japán istenek elfogadnak külföldi valutát is :) Ha  fizettünk, jó hangosan tapsolni kell, hogy az istenek ránk figyeljenek a nagy hangzavarban, majd elmondani a kívánságunkat. A templom körül gyönyörű japán kert található. 

Kicsit odébb egy 5 szintes pagoda (ujjáépítés után földrengésbiztos):

És még néhány kisebb templom:

Biciklivásárlás Japánban

Arról már írtam egy előző bejegyzésben, hogy mennyire szeretek Tsukubában biciklizni, és hogy milyen szép, parkos úton lehet végigkerékpározni a városon. Nos, az első lépés megtétele, azaz a kerékpár megvásárlása nem ment azért teljesen zökkenőmentesen.
Soha nem gondoltam volna, hogy 175cm-es testmagasságom valaha gondot okozhat abban, hogy biciklit találjak magamnak. Arra számítottam, hogy az összes japán lány alacsonyabb lesz nálam, de az azért meglepett, hogy a fiúk is ennyire kicsik: a magas japán fiúk körülbelül akkorák mint én, az átlagosak vagy az alacsonyak pedig jóval alacsonyabbak. Több kerékpárboltban is jártunk a mentorommal, Ayumival, de mint kiderült mindenhol ugyanazt az ázsiai típust árulják: kis női bicikli kosárral. És valóban mindenki ezt hajtja az utcán, még a férfiak is. Úgyhogy a fazonon nem kellett sokat töprengeni :)
A mérettel azonban akadt pár gond. Több méretben lehet kapni felnőtt bicikliket. Elvileg 24-28-as számozású biciklik léteznek. A boltokba belépve meglepve láttam, hogy a biciklik milyen aprócskák, tehát rögtön a nagyobb méretet kezdtem keresni. Többet kipróbáltam, mire eljutottam a 27-es méretig, ami ... hát... szintén kicsinek bizonyult. Hiába pásztáztam a boltot, 28-as biciklit sehol nem láttam. Az eladók természetesen egy szót sem beszéltek angolul (mint általában Japánban sehol), úgyhogy nagyon örültem annak, hogy Ayumi ott van velem, és tud velük beszélni japánul. Kiderült, tavaly még árultak 28-as biciklit, de évente csak 2-3 darabot adtak el beőle(!), így nem éri meg nekik forgalmazni. De ha gondoljuk, rendelhetnek nekem egy speciális, személyre szabottan készített biciklit, de az nagyjából kétszer annyiba kerül! Vagy ha gondolom, válasszak egy verseny- vagy hegyi biciklit. Ezek mind nagyon szépek, elég nagyok is, csak legalább 4-szer, de inkább 8-10-szer annyiba kerülnek mint egy normál bicikli. Mivel utóbbi két lehetőség nem tünt túl kecsegtetőnek szűkös anyagi lehetőségeim miatt, úgy döntöttem, egy 27-es biciklit fogok venni. Tekintve, hogy ez a legnagyobb méret, túl nagy választék nem volt, szóval megvettem a legnagyobbat, ami még így is kicsi volt. Szerencsére a kerékpárbolt tulajdonosának támadt egy jó ötlete arra, hogyan lehetne kicsit nagyobbá tenni a biciklit: a nyerget tartó fémrudat kicseréljük egy hosszabbra, így feljebb tudom emelni az ülést! A túl magasra emelt ülés miatt ugyan a bicikli kissé deformáltnak néz ki, de legalább most kényelmes hajtani.

A 150 centis vietnámi évfolyamtársam egyik nap megjegyezte, hogy ő erre a biciklire fel se tudna ülni, de még ugrani se, de úgy látja, mintha még mindig kicsi lenne nekem :) Neki bezzeg nem voltak gondjai a bicikli vásárlással! :D

Welcome party

Japánban az oktatás az európai gyakorlattól eltérően nem szeptemberben, hanem áprilisban indul. Mivel én egy nemzetközi doktori program részese vagyok, az évfolyamunk egyik fele már áprilisban beiratkozott, míg mi csak szeptemberben kezdünk. Az áprilisban kezdő évfolyamtársak az egyetem egyik épületében szerveztek nekünk egy bulit, ahol alkalmunk nyílt megismerkedni egymással.
Mikor odaértünk, már javában készült a hússal, káposztával, hagymával és mindenféle ismeretlen összetevővel töltött tésztatáskácska.

Először csak néztem:

Aztán én is bekapcsolódtam a töltögetésbe:

A sütésbe már azért nem :)

Valamiért az újonnan jöttek üdvözlésére a főzés után került sor :)

Az elkészült töltikék, szójaszószba mártva kell enni őket:

Meg kell mondjam, nagyon-nagyon finom. Majd megpróbálom megtanulni elkészíteni. Igazán nem nehéz: a tésztát előre meg lehet venni, a többi összetevőt pedig csak össze kell keverni. Azt mondják, ez egy kínai eredetű étel, de japán módra készítik. Mikor rákérdeztem arra, mit jelent a japán mód, nem tudtak rá válaszolni. Talán csak annyi, hogy japán kezek által készül?!

A rizs, mint a japán konyha alapvető élelmiszere természetesen szerepet kapott itt is. Takuya, és a rizs, amit ő főzött:

Az összetevők közül a rizst, a gombát és a répát ismertem fel, de biztos vagyok benne, hogy más is volt benne...

Yuki is hozott rizst:

Ez lereszelt tojásrántottával, szárított algával, szezámmaggal és más, számomra ismeretlen összetevőkkel volt megszórva. Ez is nagyon finom volt!

Aztán volt szusibárból hozott szusi is:

Ettem már Magyarországon is szusit, otthon is tetszett, de az itteni meg különösen finom, nagyon megszerettem, mióta itt vagyok!

Sütemény is volt Ayának köszönhetően:

Egyetlen étel volt, ami nagyon-nagyon nem tetszett. Natto, azaz- ne szépítsük- szójabab megrohasztva. 

Kis, polisztirol dobozkákban hozzák forgalomba. A doboz felnyitását követően az első jelenség, amivel szembesülünk, az átható, emberi szellentésre emlékeztető szag és a fényes, nyálkás állag. Kis szójaszósz ráöntése után következik a keverés. A japánok szerint hosszú évek tapasztalata és optimalizálása után alakult ki a végső metódus: nagy, széles mozdulatokkal, 80-szor pálcikával átforgatjuk a masszát. A mechanikai erőhatás következtében barnás, sűrű, habos-nyálkás anyag szabadul ki a szójabab szemekből, miközben a levegő-folyadék bensőséges érintkezése folytán a szellentéshez hasonló szagot okozó molekulák telítik a légteret! A massza pálcikával szájhoz emelésekor a nyálka nyúlni, majd vékonyodni kezd, de elszakadni csak nem akar... Úgy rémlik, egy méterre kellett felemelnem a masszát, míg a falatot körbevevő barna takonyszerű képződmény elvált az edényben maradó nyálkától...

A natto a japán konyha alapvető élelmiszere. A legtöbb japán ezt fogyasztja reggelire például frissen főzött rizzsel és szójalevessel. A dietetikusok szerint roppant egészséges: rengeteg fehérjét és pirazint tartalmaz, ezen kívül tekintélyes mennyiségben található benne K-vitamin is. Nos, ami az ízt illeti: nem rossz. A bűzzel még meg tudnék bírkózni, otthon is szeretem a büdös, lábszagú sajtokat. De az állag és a látvány minden lelkesedést kiöl belőlem...

Jó volt a hangulat:

A végére egy csoportkép:

Nos, ami az emberek nemzetiség szerinti megoszlását illeti: az szerintem nyilvánvaló mindenki számára a képek alapján, nemcsak hogy én vagyok az egyetlen magyar, de az egyetlen európai és fehér ember is! Sajnos nincs olyan kép, ahol mindenki rajta van, hiszen mindig kellett valakinek fényképezni. Egész sok embernek tudom már a nevét, egyedül a kínai nevek okoznak komoly nehézséget, sehogyan sem tudom megjegyezni őket... Szemben Tra Vietnámból, balról én, mellettem zöldben Emre Törökországból, mellette fehérben Yuki Japánból, felettük Staci a koreai-amerikai, Aya Japánból és Lena Vietnámból (valójában a neve Nguyen Thi Le Thuy, de annak ellenére, hogy van neki 4 neve, azt szereti, ha egy ötödiken hívják..), Misuzu Japánból, rózsaszínben Kenza Marokkóból, Dudu Tunéziából, kékben lent Khoa Vietnámból, ööö...kínai srác, fent Larina Taiwanról (Larina az angol neve, a kínai valami Tzu-Wei), alatta egy kínai srác... ööö... Liu.. Ling.. .Lang.. Ying..szóval nem emlékszem a nevére, és jobbról Sa, aki tudtommal kínai, de valamilyen oknál fogva folyékonyan beszél japánul is. A képet Takuya, egy japán srác készítette, aki a fenti képeken a beszédet mondja, illetve egy nagy tál rizzsel is le van fényképezve.

Tsukuba tudományos város

Az előző bejegyzésben említettem, hogy a Tsukubai Egyetem doktori képzésében veszek részt. Feltételezem, nem sokan hallottatok erről a városról. Egyetemi berkekben azért Magyarországon sokan ismerik, én pedig szegedi témavezetőm elbeszéléseiből sokat megtudtam róla mielőtt ideutaztam volna, hiszen ő itt elég hosszú időt töltött vendégkutatóként.
Tsukuba városa Ibaraki prefektúra déli részén, Tokiótól 50 km-re északkeletre terül el, északról a Tsukuba hegység határolja, lakossága körülbelül 200 000 fő. A város a világ egyik legnagyobb szervezett kísérlete a tudományos kutatás eredményességének és színvonalának növelésére. Felismerve Tokió túlnépesedését és zsúfoltságát a japán kormány a 60-as években határozatot hozott egy új tudományos, illetve egyetemi központ létrehozásáról. A városközpont, az egyetem és a 46 állami kutatóintézet építése a 1970-es években,  kezdődött meg, az egyetem első hallgatóit a 80-as évek elején fogadta. A 2000-es évek elejére a városnak már négy egyeteme, 60 állami kutatóintézete és 240(!) magánkézben levő kutatóintézete volt. És hogy mivel foglalkoznak? Egyszerűen és tömören: mindennel. Az orvostudománytól az űrkutatásig, az erdészettől a közgazdaságtanig, a természettudománytól a nyelvekig, de nagyon híres az egyetem testneveléstudományi kara is, ahonnan számos japán olimpikon került ki.  És még rengeteg más területtel, melyeket lehetetlenség lenne egytől-egyik felsorolni. Néhány fontos kutatóközpont: a Tsukubai Egyetem, Nagy Energiájú Részecskegyorsító Központ, Japán Űrkutatási Központ, Nemzeti Anyagtudományi és Kémiai Kutaközpont...
Néhány érdekes statisztikai adat: az elmúlt évtizedekben a kutatásra szánt állami pénzek csaknek felét Tsukubában költötték el! Ami Japánban bizonyosan elég sok pénz lehet...  A városban 19 000 kutató dolgozik, ami Japán kutatóinak 40%-a, közülük 5000 rendelkezik doktori fokozattal. Annak ellenére, hogy nagyon fiatal egyetemről van szó, az itt dolgozó kutatók nevéhez máris olyan fontos felfedezések kötődnek, mint a szupravezető anyagok szerkezetének és működésének tisztázása, szerves optikai filmek előállítása, vagy földrengés-biztonság és orvostudomány területén végzett munkák, a három Nobel-díjjas kutatóról nem is beszélve.
A híres kutatási- és oktatási központok számos külföldi tudóst és diákot vonzanak ide. A városházán kapott ismertetőben azt látom, hogy 2010-ben körülbelül 7900 külföldi, összesen 124 országból tartózkodott Tsukubában, ami több, mint a város népességének 3,5%-a. Ez körülbelül kétszerese az egész Japánra számított átlagnak. Magam is tapasztalom  a városban sétálva, hogy a sok kis japán mellett elég gyakran látni kínaiakat, tajvaniakat, koreaiakat, vietnámiakat, thaiföldieket, indiaiakat, de világosabb bőrű, hajú embereket is, nemritkán szőke hajú egyénekkel is össze-lehet futni, imitt-amott pedig még afrikaiak is felbukkannak.
Tsukuba tehát egy teljes egészében mesterségesen létrehozott, tervezett város. Ez meg is látszik az épületek kinézetén: sok szögletes vonal, éles sarkok, beton, vas, üveg, sok hasonló kinézetű épület. Mitagadás, a szabadkai szecesszión érlelődött, virágmotívumokhoz és hullámos vonalakhoz szokott ízlésésvilágommal csupán néhány épületet tudok itt szépnek vagy érdekesnek találni. A városközpont valahogy így néz ki:

Szerencsére azért nem ennyire rossz a helyzet, mint amilyennek elsőre tünik. A tájékoztató füzetecskémből tudom, hogy a város tervezésekor a tudomány és a természet egységére törekedve számos parkot és zöld területet hoztak létre. A 200 000-es lakosú városban összesen 141 kisebb-nagyobb park található, ahol az itt lakók pihenhetnek, lazíthatnak vagy sportolhatnak! A párás, meleg éghajlatnak köszönhetően burjánzó fák és aljnövényzet néhol őserdő sűrűségű növényzetet hoz létre. A központi park valahogy így néz ki:

A tavacska tele van kacsákkal és gémekkel, a háttérben pedig egy működő űrrakéta látható :)

A tóban hatalmas halak is tanyásznak. Két fajtájuk van: a szürke meg a szines. Szerintem valami pontyszerűség lehet mind a kettő, de sajnos nem értek a halakhoz, így nem tudom pontosan eldönteni. A szinesek mintha aranyhal és ponty keresztezéséből lettek volna előállítva. Némelyik nagyon szép, arany vagy narancs színű, de van köztük furcsa mintás is, mintha valami genetikai mutáció termékei lennének... Mikor észrevették, hogy a parthoz közelítek, hirtelen mind odasereglettek, mohón tátani kezdték a szájukat és annyira ágaskodtak, hogy azt hittem, menten kiugranak a tóból, és rámvetik magukat. Úgy látszik, hozzászoktak ahhoz, hogy az emberek etetik őket :)

Ami még nagyon tetszik, a város elrendezése. Két széles, háromsávos út szeli át észak-dél irányban, a kettő között van az egyetem és a kollégiumok egy hatalmas parkos területen, ahol nem lehet autóval közlekedni, az itt levő utak kizárólag a gyalogosoknak és bicikliseknek vannak fenntartva. Nagyon biztonságosan és kényelmesen lehet sétálni vagy kerékpározni, a forgalmas utak kereszteződésében mindenütt biciklis és gyalogos felüljáró vezet, azonkívül nagyon üdítő élmény a fasorral körülvett, autóktól mentes, jó levegőjű bicikliúton végigtekerni. Azt nem mondanám, hogy csendes, mert a sűrű fasorban számos rovar és madár találja meg élőhelyét, akik énekétől hangos az út :) Az autómentes övezet az egyetemi kampuszon túl is folytatódik, teljesen átszeli az egész várost. Itt valahogy így néz ki egy bicikliút:

Tsukuba városának hivatalos jelében a kék szín Tsukuba tiszta kék egét, a tsukubai vasútvonalat és a jövőt, a piros a Tsukuba hegységet, a vitalitást és energiát, a sárga a termékeny földeket és a napot, a mosoly pedig az itt lakók vendégszeretetét szimbolizálja. 

A hivatalos kabalaállat, Cuku-cuku, a bagoly, aki mindig nyitott szemmel, figyelmesen szemléli a környezetét, miközben vidáman és játékosan ugrál fáról-fára. Aranyos :)

A város logója két cu hiragana karakterből áll össze (az egyik japán szótagírás). Jelentése: fejlődés és erős harmónia. A kék szín a tiszta, kék eget és a tudományt, a zöld pedig a természetet szimbolizálja. 

A városházán kapott kis füzetecskében találtam meg a tsukubai lakosok hitvallását:

1. Egy élhető, otthonos város létrehozása.

2. Olyan várost építeni, ahol Japán a világgal, a világ kultúrái pedig egymással találkozhatnak.

3. Olyan várost hozni létre, ahol emberek a világ minden tájáról élnek együtt és mind egymás gyarapodásáért dolgoznak. 

4. Egy tudományos várost hozni létre, ahol az emberiség álmai valóra válnak. 

5. Egy olyan várost hozni létre, ahol tiszta a víz, zöld a táj, tiszta a levegő, kék az ég, és ahol az emberek, a természet és a tudomány harmóniában és egységben létezhetnek. 

Eddigi tapasztalatom az, hogy a japánok mindent agyonmagyaráznak, agyonterveznek, de ezek szerintem nagyon szép tervek, és talán más embereknek a világ más tájain is el kellene rajtuk gondolkodni.