Hova is menekülhetne el az ember a tikkasztó, forró, párás és izzasztó tsukubai nyár elől? A legjobb, ha ilyenkor északra utazunk, mégpedig Hokkaidóra, Japán legészakibb szigetére. Szerencsére megismerkedtem néhány orosszal meg kazahhal, akik ugyanúgy nem bírják a párát, mint én, viszont szivesen utaznak. Elindultunk tehát, hogy egy hosszú hétvégét töltsünk a gyönyörű természeti adottságairól ismert szigeten. Azt azért szögezzük le, hogy Hokkaidón se mindig fenékig tejfel: a sziget ismert a hosszú, hideg telekről, amikor mindent beborít a sokszor több méteres hó. Ugye mindenki emlékszik még, hogy Japán rendezett már téli olimpiát? Nos, az olimpia helyszíne Hokkaidó sziget volt. Az évente megrendezésre kerülő hó- és jégfesztivált ne is említsük. A nyarak viszont csodálatosak: ragyogóan süt a nap, rengeteg a fény, a hőmérséklet 20-25 fok körül van, minden zöldell és virágba borul, a páratartalom pedig alacsony.
Első állomásunk a sziget legnagyobb városa, Szapporó volt. Hokkaidó szigete a hideg éghajlat és a nagy távolság miatt sokáig igen gyéren lakott volt. A 19. században a császár a sziget fejlesztését tűzte ki célul. Ebben az időben érkezett a telepesek nagy része, és alakultak a nagyobb városok. Ugyanekkor történik Japán nyugati nyitása, így nem meglepő, hogy Szapporó meglehetősen európai stílusban épült. Ez annak is köszönhető, hogy a sziget közel van Oroszországhoz, amihez történelmi kapcsolatok fűzik. Meglepő módon, a városban sok helyen, ahol turisták járnak, öt nyelven van minden kiírva: japán, kínai, koreai, angol és orosz.
Az egyik legkedvesebb helyem Szapporóban a Shiroi Koibito csokoládégyár. Nem is nevezném gyárnak, sokkal inkábbb élményparknak, amit a csokoládé köré építettek. Egy régi, európai stílusú, vörös téglás ipari épületben alakították ki a mesebeli, rózsákkal benőtt kastélyt, ahol minden az édes élvezetekről szól, és ami gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes kikapcsolódást nyújt.
A gyár egyik terméke a Shiroi Koibito keksz. Ez tulajdonképpen egy darabka fehér csokoládé két kekszlap között. Nem hangzik túl érdekesen, ugye? Nos, ez az egyszerűnek tűnő keksz minden létező várakozást felülmúl, és még azon is túlteljesít. Az édesség neve magyarra lefordítva Fehér Szerelmeseket jelent. A név onnan ered, hogy a gyárépület ablakán kinézve két, télen hófehér hóval fedett, egymásba karoló hegyet lehet látni. Én nem vagyok nagy rajongója a fehér csokoládénak, ha tehetem, inkább mást választok. Ez a keksz azonban valami elképesztő!
A japánok híresek arról, hogy szeretnek ötleteket kölcsönvenni nyugati országokból, aztán a saját ízlésük szerint tökéletesíteni. Ez a keksz egyszerűen úgy fantasztikus, hogy végtelenül egyszerű, semmiféle csavar nincs benne. A fehér csokoládé, csodásan puha, krémes, selymes és enyhe, míg a morzsás keksz a létező legtökéletesebb állagú, egy picike utóízzel, ami remekül kiegészíti a csokoládé ízét. Nem tűnik bonyolultnak, mégis elképesztően finom. Függőséget okoz mindazoknál, akik egyszer megkóstolják, legyen az illető japán, vagy külföldi. Senki nem érti, mi a titok, mert Japánban számtalan hamisítványt vagy utánzatot lehet kapni, és valahogy egyik se Olyan, semelyik sem hozza azt az addiktív, mennyei érzést. Valami extra csak lehet a dologban... Olyan mintha sok kis japán azon ügyködött volna éveken leresztül, hogy megtalálják a létező legtökéletesebb keksz és fehér csokoládé receptjét.
Sajnos a Shiroi Koibito csakis kizárólag Hokkaidón kapható, illetve a nemzetközi reptereken. Akárhányszor valaki Hokkaidóra megy, vagy külföldre repül, kérünk egy dobozzal, mert soha nem lehet megunni!
