2015. december 10., csütörtök

Aoi-ike, azaz a legkékebb tó

Hokkaidói utunk utolsó állomása a Biei városka mellett található Aoi-ike, azaz Kék-tó volt. A már-már szürreálisan intenzív kék vízű tó nem természetes körülmények között jött létre. A medret mesterségesen vájták ki, hogy víztárolóként használják, és így megvédjék a várost a tavasszal a hegyekből lezúduló áradástól. A víz színére magyarázatot nem nagyon találtam sehol angolul (japánul biztos megvan valahol), a legtöb helyen azt írják, a talajból beoldódó természetes ásványok alakítják ki a kék színt. Azaz, habár elsőre úgy tünhet, nem történt semmiféle ipari szennyezés. Egy helyen azt az információt találtam, hogy a színért a kolloid alumínium-hidroxid a felelős. Ez még egészen hihetően is hangzik, tekintve, hogy a kolloid rendszerek színét a szuszpendált részecskék mérete határozza meg. Igaz, én még soha nem láttam kék színű alumínium-hidroxid szuszpenziót korábban. Akinek van ezzel kapcsolatban tapasztalata, emléke, nyugodtan megírhatja kommentben. De addig is, gyönyörködjünk inkább ebben a nem mindennapi természeti jelenségben.








2015. november 4., szerda

Levendulamezők

Az északi sziget, Hokkaidó szívében, a hegyek ölelésében található a Furano nevű falucska, ami egész évben rengeteg látogatót vonz. Télen Japán legjobb sípályáihoz, nyáron pedig a völgyben található virágmezőkhöz és borospincékhez. Furanó napos, de nem túlzottan meleg éghajlata ideális olyan növények termesztéséhez, mint pl. a levendula, így a múlt századtól kezdve nagy területen termesztették itt a növényt, hogy aztán az aratás után, a szárított virágokat külföldre exportálják. Mostanra azonban a levendulát nagyobb területen termesztő, illetve alacsonyabb munkabérért dolgoztató országok fokozatosan kiszorították a furanoi levendulát a világpiacról, ezért Japánnak már nem éri meg a növény termesztése és külföldön történő árusítása. Nincs még egy másik ország azonban, ahol annyira fontosnak tartanák a hagyományok életben tartását, mint Japán. Hogy megmentsék a furanói levendulát, nagy területen való termesztésről és külföldi exportról turistacsalogató levendula-élményparkra váltottak. Valahogy így néz ki a falusi turizmus Japán módra. Aki ismeri a levendulát, tudja, hogy már egy kis füzér virág is képes egy egész helyiséget illattal megtölteni. A levendula-élményparkban több hektárnyi levendulamező ontja magából a csodálatosan bódító, aromás illatot.












2015. március 20., péntek

Élet Kaliforniában

Elérkezett a hatodik hónap, és ezzel egy felejthetetlen fél év vége. Immáron búcsút mondtam Amerikának, és ismét Japánból írok. Még mielőtt azonban újabb távol-keleti emlékeket osztanék meg, kihasználnám az alkalmat, hogy az elmúlt hat hónap benyomásait összegezzem.


Szögezzük le előre: nem igazán vágytam Amerikába. Nem erősítettem ugyan az amerikaellenesek táborát se, de nem vonzott a hatalmas kiterjedésű ország, annak vadkapitalista gazdasága, a világbéke és demokrácia őrzőjének palástja mögött megbúvó háborús retorika, a nemzetek olvasztótégelye, ahol mindenkiből amerikai lesz, az híresen-hírhedten ostoba emberekről nem is beszélve. Ennél sokkal többre értékeltem a humanista Európát, vagy éppen a zen-konfúciánus-hi tech Japánt. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik: a japánok sokszor az udvariassággal próbálják paálstolni a problémákat, ahelyett, hogy megoldanák őket, Amerika pedig olyan sok féle, ahány állama van. 

Ha netalán valakinek olyan szerencséje van, hogy Kaliforniában élhet, akkor elmondhatja magáról, hogy a földgolyó egyik leggyönyörűbb, legnapsütésesebb, legbarátságosabb, legtoleránsabb helyén élhet. 

Kezdjük talán azzal, hogy az amerikaiak ostobák. Én buta, műveletlen emberrel a hat hónap alatt nem találkoztam Kaliforniában. A kollégáim, a lakótársaim, ismerőseim, vagy csak egyszerű emberek az utcán, akikkel megismerkedtem, mind-mind nagyon értelmesek, érdeklődőek, nyitottak és tájékozottak voltak. És hogy miért? Először is, Amerikában ez hatalmas mértékben függ attól, hogy ki melyik államba, illetve milyen családba születik. A buta amerikaiakról szóló sztereotípia leginkább a kontinens közepén levő államokra igaz. A keleti és nyugati parti államok sokkal inkább a nyitottságukról, műveltségükről ismertek. Gondoljunk bele, ezek azok az államok, ahol a különböző kultúrák leginkább keverednek, hiszen itt van a legtöbb ember, aki, vagy akinek a felmenői csak néhány évvel ezelőtt érkeztek az országba. A Nyugati Parton legfőképpen mexikói, távol-keleti, csendes-óceáni, iráni és indiai, míg a Keleti Parton európai és közel-keleti hatások  érvényesülnek. Ezzel szemben a középső államokban legfőképpen magukat tőzsgyökeres amerikainak valló republikánusok élnek, akik még életükben nem jártak külföldön, és irtóznak a bevándorlóktól. Amerika hatalmas kiterjedésű ország, óriási lakatlan pusztaságokkal tarkítva. Azok az emberek, akik a középső részen élnek, ezer mérföldekre vannak a parti nagyvárosoktól, így esetükben igaz az, hogy a lakhelyük és valamilyen másik ország vagy kultúra közötti távolság áthatolhatatlannak tünik. Ezt még tetézi a tévé, és a politika néphülyítő hatása.

A másik tényező az oktatás és mentalitás. Amit otthon tapasztalok az az, hogy még az értelmesebb diákok is csak a vizsgákra tanulják be a tananyagot, amit aztán a lehető legrövidebb időn belül elfelejtenek, és az egyetem/középiskola után abban reménykednek, hogy soha az életben nem kell többet tanulniuk. Kaliforniában az oktatás nem akar mindet felölelni, hanem inkább egyes kiválasztott témákban mélyednek el, megtanítják a diákot arra gondolkodni, és kíváncsiságot ébresztenek benne. Éppen ezért ezek az emberek mindig szivesen hallanak új dolgokról, tanulnak, vagy esetleg sajátítanak el valami különleges hobbit, tanulnak valamiről szabadidejükben (néhány példa arról, hogy az amerikai barátaimnak milyen hobbijaik voltak: 18. századi német történelem, japán költészet, arab nyelv, agykutatás, szörfözés, kávépörkölés, sörfőzés a garázsban stb).

Arról nem beszélve, hogy egy ekkora gazdasági nagyhatalom mekkora pénzeket tud fektetni elit egyetemekbe, kutatóintézetekbe. Olyan infrastruktúra és lehetőségek nincsenek a világon sehol máshol, mint Amerikában. Nem véletlen, hogy világ legtöbb nagy presztizsű egyeteme itt van, és a legtöbb Nobel-díjas kutató is itt tevékenykedik (nagy részük nem amerikai születésű). Amit én még tapasztaltam, hogy a Szilícium-völgyben ötvöződik a technikai tudás az amerikai 'csináld meg a magad szerencséjét' kultúrával. Itt arra sarkalják már az egyetemistákat is, hogy legyenek kreatívak, és ha van egy jó ötletük, próbálják meg valamilyen termékké, szolgáltatáss fejleszteni, majd pedig alapítsanak céget. Gombamód nőnek ki a földból a start-up cégek, sokaknak egyetemi oktatók a társtulajdonosaik. Így a legújabb kutatások, felfedezések rögtön a piacra tudnak kerülni. Különösen igaz ez az informatikára, mérnöki tudományokra, és a biotechnológiára is. Az én témavezetőmnek pl két cége van, illetve egy harmadikban közreműködik, mint tanácsadó.

Ami a militarista, vadkapitalista politikát illeti: én még soha nem találkoztam annyi hippi, pacifista, liberális emberrel mint Kaliforniában. Sőt mi több: náluk jobban az amerikai kormányt, és a szenátust megvesztegető gazdasági lobbit senki nem utálja jobban. Szerintem azért ebben van belső ellentmondás is. Ha tetszik nekik, ha nem, az, hogy ők ilyen jó életszínvonalon élnek, és egyáltalán van arra idejük, hogy ilyen mindenféle gondolatokon töprengejenek, az az USA gazdasági erejének, és a társadalmi egyenlőtlenségnek a következménye, aminek ők a haszonélvezői. 

Hogy az amerikaiak állandóan csak szemét gyorskajával meg kólával tömik magukat? Biztos sok helyen így van, de Santa Cruzban a városközpontból a gyorséttermek a város legszélére vannak száműzve, a boltokban pedig nem lehet cukros üdítőket kapni. Mi van helyette? Csomó élelmiszerbolt, ahol bio és fenntartható módon előűllított élelmiszer kapható, hipszter gyümölcslébár, helyi alapanyagokkal főző indiai, vegetáriánus, japán, közel-keleti, mediterrán, mexikói, vagy amerikai és fúziós éttermek, kávézók. 

Hogy az amerikaiak állandóan csak mohón vásárolnak? Santa Cruzban nincsen pláza, csupán néhány helyi ruhaüzlet működik. Az amerikaszerte népszerű Black Friday napon, amikor mindenhol agyontaposták az emberek egymást, hogy akciós tévéket vegyenek, Santa Cruzban (és Kaliforniában majdnem mindenhol), az üzletek majdhogynem üresen kongtak, ugyanis a legtöbb ember inkább otthon maradt, hogy a hálaadás másnapját a családjával töltse. Sok embernek nem létfontosságú a jó megjelenés, és itt igazából teljesen megállja a helyét a 'trampli amerikai' sztereotípia. Én még ennyi szakadt, rongyos, szakállas alakot, mint itt, sehol nem láttam. Amikor azt hinném már, hogy a toprongyos alak odajön hozzám egy 50 centest kérni, az fogja magát, és belibben a legközelebbi kávézóba, rendel egy kávét vajjal (most ez a legújabb divat), előveszi a MacBookját, és elkezd programozni. Szóval nyilván jó munkahelye van, csak egyszerűen a legkevésbé sem foglalkoztatja a kinézete.

Apropó csövesek. Az is sok van Santa Cruzban. Ezek az emberek valamelyik másik államban lettek hajléktalanok, aztán valahogy kikötöttek Kaliforniában, mert itt mindig kellemes az idő, még télen is el lehet aludni az utcán, az emberek pedig nagyon toleránsak velük. Akkor is, ha sokuk nem teljesen normális. Néhány éve az amerikai kormány pénzhiányra hivatkozva csomó elmegyógyintézetet bezárt, és az enyhén gyagyásokat az utcára eresztették. Persze munkát senki nem ad nekik, úgyhogy azóta hajléktalanokként élnek. Santa Cruzban teljesen megszokott, hogy a csövesek mindenféle víziókról hadoválnak, Platónról folytatnak zavaros vitákat, vagy éppen hisztérikusan kiabálnak olyan dolgokat, mint 'elnyel a féreglyuk', vagy 'tengeri vidra vagyok', vagy 'a feltámadt Krisztus kelt életre bennem'. Santa Cruzban teljesen elfogadja őket mindenki, és nincsen semmiféle probléma velük, még egy kertet is létrehoztak nekik, ahol mindenféle zöldségeket termelhetnek, aztán árulhatják őket, hogy pénzt keressenek. 

Ez azonban rávilágít az amerikai rendszer egyik legnagyobb hibájára. Mégpedig a szociális biztonság hiányára. A kormány, és a legtöbb állam közvéleményének az azt a darwinista-kapitalista álláspontot képviseli, hogy ha rosszul élsz, az a te hibád, mert nem dolgoztál elég keményen, hogy jó életet teremts magadnak. Akinek tehát nincs, az nem is érdemli meg. Az akinek jó állása van - mégpedig a Szilícium-völgyben majdnem mindenki ilyen - annak adott a jó egészségügyi ellátás, színvonalas oktatás a gyerekeinek. A szegényebb államokban élők, alacsony jövedelmű, vagy illegális bevándorló családok pedig csak reménykedhetnek abban, hogy nem betegszenek meg, az pedig, hogy a gyerekeik nagy nevű egyetemen tanulhassanak, a legtöbbször csupán álom marad. Groteszk módon abban az országban, ahol a legmodernebb, legfejlettebb technológiával felszerelt kórházak működnek, ahol az embereknek először van lehetőságük klinikai tesztek keretében a legújabb fejlesztésű gyógyszerekhez hozzáférni, millióknak még egészségügyi biztosításuk sincsen. 

Ez is rávilágít arra, mekkora különbségek vannak Amerika egyes államai között. Azt hiszem, ha az USA többi állama Kaliforniához hasonlóbb lenne, nem csak Amerika, hanem az egész világ egy sokkal-sokkal jobb és békésebb hely lenne. Talán csak vágyálom, hogy egyszer Amerika felhagy más országok szétbombázásával, és a vadkapitalizmus erőltetésével.

Ezekkel a sorokkal zárnám az Amerikáról szóló írások sorozatát. Következő alkalommal ismét Japán élményekkel jelentkezem.

2015. március 14., szombat

A parti vörösfenyők

A világ legmagasabb fái a parti vörösfenyők, amik akár a 110 méteres magasságot is elérhetik. Kizárólag a Kalifornia északi részén, illetve Oregon és Washington államokban találhatóak meg, ahol a partmenti hegyekben levő köd, és nyirkos levegő létfontosságú ahhoz, hogy a fák hosszú törzse ne száradjon ki.
Az egyik legismertebb, és leginkább megóvott parti vörösfenyő park a San Franciscotól északra levő Muir Woods. Az út tehát a Golden Gate hídon keresztül vezetett.


San Francisco látképe a Golden Gate hídról:








2015. március 13., péntek

Egyetem a fák között

Történt úgy 50 évvel ezelőtt, hogy valaki kitalálta Santa Cruzban, a kis, óceánparti városkában, ami előtte csak a szörfösökről meg a hippikről volt ismert, hogy kellene nekik egy egyetem. Felmentek tehát a város feletti hegyre, kivágtak néhány vörösfenyőt, és felhúztak pár épületet. Így született meg a legfurcsább kampusz, ahol valaha jártam, ami igazából nem is néz ki kampusznak. A hegyen felfelé indulva először egy nagy füves pusztaságon kell átvágni, ahol tehenek legelésznek, majd felérünk a sűrű, árnyas vörösfenyőerdőbe, ahol őzek és mókusok rohangálnak. Ha pedig kicsit jobban figyel az ember, felfedezheti, hogy a nagy fák mögött épületek bújnak meg.
A Santa Cruz-i Egyetem azóta arról lett ismert, hogy itt van a világ egyik legjobb bioinformatikai intézete, illetve ez az egyik legliberálisabb egyetem, ahol olyan szakokon tanulhatnak a diákok, mint például feminizmus tanulmányok.