2014. április 3., csütörtök

Fekete vár, hóval belepett szentély és hőforrásban fürdőző majmok. Ez Nagano prefektúra.

Macumotó vára. Az egyik legszebb, legjobban megőrzött és legkülönlegesebb várkastély Japánban. Szokatlan, éjfekete falai miatt Fekete Várnak vagy Varjúvárnak is hívják. 


Az egész úgy kezdődött, hogy nem sokkal azután, hogy visszajöttem Japánba Amerikából, adódott egy péntek, ami állami ünnep volt (a Tavasz Napja). És mivel emiatt a hétvége három napossá nyúlt, úgy döntöttünk, miért is ne utazhatnánk valahova. Igaz, március 20-a környékén már Tsukubában is beköszöntött a tavasz, és a fák bokrok, kezdtek rügyezni és virágokat bontogatni, mi a Japán Alpoknak is nevezett Naganó prefektúra felé indultunk, hogy a tél utolsó nyomait keressük.

Első állomásunk Macumotó volt, ahol az előbb említett Fekete Várat néztük meg. 




A hegyek közti medencében, síkságon épült várat vizesárok veszi körül. A víz tükre felett ágaskodó Éjfekete Varjú lassan bontogatja gyönyörű, testes, fekete szárnyait. Mindenki, aki csak látja, elakadt lélegzettel figyeli, ahogy ez a nagy madár őrzi az előtte elnyúló vidéket. Valaha itt szamurájok vívtak véres ütközeteket a vár és a hatalom birtoklásáért.

Amint a fenti képen is látható, négyen voltunk. Rajtam kívül Megumi, egy japán évfolyamtársam, Mása, az ukrajnai cserediák meg Jean-rené, az elefántcsontparti Ph.D. hallgató. .

Második nap egy Macumotó mellett kis faluba látogattunk, ami valaha a nindzsák búvóhelye volt. A magasan a hegyekben, fenyőerdő közepén fekvő falu tökéletes védelmet nyújtott a rejtőzködő, független és titokzatos nindzsa harcosok számára. A falu annyira magasan van a hegyekben, hogy még minket is meglepett a március végi fehér, érintetlen hó. 


A nindzsák szentélyébe ezen, a félig havas, meredek, keskeny, és csúszós lépcsősoron kellett felmenni. Nekem meg az ukrán lánynak ez nem okozott különösebben nagy fejfájást. Ellenben az elefántcsontpartival meg a japánnal! Elenfántcsontpartot gondolom, nem sokat kell magyarázni, hogy Afrikában van, de a japán lányról tudni kell, hogy Okinaván nőtt fel, ami Japán egyik trópusi szigete. Ahol minden jó van, amit csak el tud képzelni az ember: pálmafák, óceán, fehér homok, napsütés... csak éppen hó nincs! Szegények ekkor láttak életükben először havat, és fogalmuk sem volt róla, hogyan kell rajta közlekedni. A kellemes, friss levegőn való lépcsőzés számukra az életükért folytatott harccá változott!

Jól jön az a korlát, igaz Megumi? :)

Megérte azonban felkapaszkodni a lépcsőkön, mert fenn, az emelkedőn egy igazán szép szentély várt minket.


A hegyen még följebb autózva egy hegyi ösvénynél lyukadtunk ki, ami a környék leghíresebb szentélyéhez vitt fel minket. A térkép szerinti 15 perces séta a keskeny, meredek, havas utak, valamint az elefántcsontpartira és a japánra való várakozások miatt majdnem negyvenöt perces lett. 

Az elején még boldogan pózolt mindenki a hóban.





És gyönyörködtünk a lélegzetelállító téli erdőben.



Szóval eleinte mindenki felszabadult volt....


De mivel egyeseknek gondot jelentett a hóban való közlekedés...


... a túra hátralevő része valóságos rémálommá vált a két, trópusi embernek. A harc kezdetét vette számukra, foggal-körömmel kellett küzdeniük az életükért. A japán lány folyton olyan hangokat adott ki, mint, aki a halálán van, a lábai terpeszben, a feneke kidülledve, a kezén az ujjak minden irányba görcsösen meredezve. A fickó nem nagyon panaszkodott, de mivel állandóan várni kellett (rá is), ezért nyilvánvaló volt, hogy ... khm.. gondjai voltak. A túra után még két napig izomfájdalmaik voltak, mert az izmaik annyira begörcsöltek a stressztől. Hihetetlen, de a japán lány képes volt többször is egy helyben állva elcsúszni...



Éés, végül, hosszas menetelés után megérkeztünk a szentélyhez. Amiből semmit nem láttunk! Teljesen belepte ugyanis a hó. Sebaj, a tető egész szépnek tünt, a hely hangulata varázslatos volt, és nem mellesleg remekül éreztük magunkat együtt.





Harmadik nap egy olyan helyre látogattunk, ami bátran állíthatom, a legfurcsább azok közül, ahol eddig Japánban jártam. Japán tektonikus szempontból nagyon aktív területen fekszik, így a szigeten számos vulkán, gőzkitörés vagy éppen hőforrás található. A hőforrásban (érthetően, banyában :)) való ázkolódás az egyik legjobb módja annak, hogy a japán ember pihenjen, feltöltődjön és megteremtse a természettel való harmóniáját.

Úgy tünik azonban, ezt nem csak az emberek kedvelik, hanem közeli rokonaink, a majmok is! Adva van ez a hegy, ami a majmok természetes élőhelye. Amint a hideg tél beköszönt, az állatok befekszenek a 30-40 fokos vízbe, hogy ott melegedjenek és lustálkodjanak. Elképesztő látvány. Némelyik majom szabályosan elalszik a vízben.







És a végére egy csoportkép a lányokkal meg a majmokkal: