Nara, a legelső főváros

Kiotó után következő állomásunk Japán legelső fővárosa, Nara volt. Ez a város a 8. században töltötte be a fővárs szerepét. 

A japán emberre jellemző, hogy szoros közelségben él a természettel és az évszaszakok változásával. Ez például abban is megnyilvánul, hogy ha új évszak jön, lecserélik az összes dekorációt az üzletekben, és újakat tesznek ki, amik az új évszakot szimbolizálják. Nekünk olyan szerencsénk volt, hogy pont akkor mentünk utazni, amikor a cseresznyefák virágzásnak indultak, így minden gyönyörű, halványrózsaszín, fehér vagy lila virágokkal volt feldíszítve. Az új évszak nem csak a külsőségekben jelenik meg, hanem például az ételekben is. Nagy gondot fordítanak arra, hogy mindig legyen valami szezonális. Például a kiotói vasútállomáson japán cseresznyevirágos tejturmixokat is árultak. Persze az új kínálatnak és a külsőségeknek nem csak esztétikai értékük van, hanem ezzel a kereskedők is jól járnak. A másik dolog, amit Kiotóban igazából minden évszakban meg lehet találni, az a zöld tea és a zöld teával ízesített dolgok. Azt már említettem az előző írásban, hogy Kiotó vidékén termelik Japán legfinomabb zöld teáját. A japánokra jellemző, hogy minden város kitermel magának valamilyen brandet vagy egy különleges ételt vagy hozzávalót, ami csak rá jellemző, és amiről az emberek rá asszociálnak. Ezt a bizonyos dolgot az útikönyvek is ajánlják, ráadásul, ha elmész valahova, az az adott termék állandóan szembejön veled, tehát nem is tudod elkerülni. Voltam olyan helyen, ami az almáiról volt híres, ott minden helyen vagy almát, vagy almás sütit, vagy almás kekszet, vagy almakrémes csokit vagy almalét lehetett venni. És vették is az emberek, mert ugye az alma ezen a helyen a legjobb, tehát ki kell próbálni. Aztán volt olyan hely is, ahol a polippal ízesített keksz volt a menő, ott mindenki azt vette. Egyszóval mindig van valami, amiről az adott hely ismert, és van is igény rá. Kiotóban az egyik ilyen dolog a zöld tea. Egyszerűen nem tudod elkerülni, mert mindenhol szembe jönnek veled a zöld teás tasakok, élénkzöld csokik, torták, cukorkák, űdítők stb. Szóval végül mi is behódoltunk, többek között matcha porral ízesített gofri formájában. Ez nagyon finom, és tényleg sehol máshol nem láttam még Japánban.

Közben azon gondolkodtam, nálunk miért nincs ilyen? Állandóan arról beszél mindenki, hogy a turizmust kellene fejleszteni, és mégse történik semmi. Miért ne lehetne híressé tenni a helyi termelőket valamilyen alapanyagról, vagy kiválasztani egy adott ételt, amiről az emberek egy bizonyos helyre asszociálnak? Persze van erre néhány példa, pl a bajai halászlé vagy a tokaji bor, de szerintem ennél sokkal több ilyen kellene. Palicson például nincs egyetlen étel se, ami előterbe lenne helyezve, holott ott van a szomszédos Királyhalom falu a rengeteg gyümölcsössel, ezen kívül nagyon sok hagyományos magyar vagy szerb étel elkészítési módjának van délvidéki változata. Japánban nagyon nagy kultúrája van annak, hogy a túrizmusba beletartozik a városnézés, pihenés, de a helyi ételek élvezete is.

Ez a kis gondolatmenet után térjünk vissza Japánra és Narára! A városban találhatók a japán buddhizmus legősibb, sokszor ezer évesnél idősebb emlékei. Számos templom, szentély még ma is kiváló állapotban van, köszönhetően a japán emberek odaadó munkájának. Nara Japán egyik nagy spirituális központja és az UNESCO világöröksg része. 

Mi számos buddhista templomba látogattunk el az az egy nap alatt, amit a városban töltöttünk. A legérdekesebb a Tódaidzsi templom volt. Ez a templom több, mint ezer éves, itt található a világ legnagyobb bronz Buddha szobra és nem mellesleg a mellette levő park tele van szarvasokkal!! Nem vicc, tényleg ott mászkálnak teljesen szabadon. 

A legenda szerint több száz évvel ezelett egy buddhista szerzetes a Kantó régióból egy szarvas hátán érkezett Narába, hogy az itt levő szerzetesrendhez csatlakozzon. Úgy tartják, a ma itt élő őzek, ennek szarvasnak a leszármazottai. Ennek megfelelően isteni erőt tulajdonítanak nekik, és szentként tisztelik őket. Ennek megfelelően senki nem bánthatja őket. Az őzek teljesen szabadon járkálnak a parkban, hatalmas hordákba verődve. Az embertől egyáltalán nem félnek, sőt barátságosan megközelítenek, és szivesen fogadják, ha az ember megsímogatja őket. Mikor mi itt jártunk, éppen cserélték a bundájukat, tehát hullott a szőrük, bolyhosak voltak, és mitagadás, a legtöbb elég nyomorultul festett. Ennek megfelelően aranyosnak tartottam őket. Egészen addig, míg meg nem vásároltuk azt a bizonyos SZARVASKEKSZET, amivel a látogatók etethetik őket. Ekkor elszabadult a pokol. Azt megszoktam, hogy az emberre kutya, macska vagy nyúl ugrik, de egy több tíz kilós őz???? Ráadásul nem is egy, hanem egyszerre 5 bolyhos szőrmók?? Közben persze jól meg is taposnak a patájukkal, miközben a kekszet akarják megszerezni,!! 

Egy ponton valamelyik őz belenyalt a fényképezőgépen objektívjébe is. Tehát ha valami nem oda illőt láttok a következő képeken, az nagy valószínűséggel őznyál lesz...

Másoknak is meggyűlt a bajuk a patásokkal:

A szemtelenségüket leszámítva természetesen azért aranyosak voltak az őzek. Talán csak az volt furcsa, hogy nem a megszokott állatkerti közegben, kerítéssel elválasztva figyeltük őket.

A templomhoz érve olyan szerencsénk volt, hogy két szumó birkózóba botlottunk. Még életemben nem láttam élőben 'erősembert', avagy rikisit, ahogy a japánok mondanák. 

Mivel a szumóbirkózók a japán hagyomány élő szimbólumai, munkaköri kötelességük, hogy minden nyilvános helyen kimonóban jelenjenek meg. Elvileg ezek ketten még nem igazi szumóversenyzők, hanem növendékek. Ez megmagyarázza a viszonylag 'kis' méretüket. Aggodalomra azonban semmi ok, már csak néhány év kérdése, és ők is hurkásra hízzák magukat.

Maga a templom gyönyörű volt. Egészen hihetetlen, hogy már több, mint ezer éve itt áll. 

A világ legnagyobb bronz Buddha szobra:

A képen nem tünik annyira nagynak, de úgy képzeljétek el, hogy ez a szobor az előző képen levő épület belsejében van, és annak majdnem a tetejéig ér. Az épület előtt meg állnak emberek, tehát nagyjából össze lehet hasonlítani a méreteket. Tudom, egyszerűbb lett volna, ha odaállok mellé ... :)

A szobrot egy hosszú, járványokkal és földrengésekkel teli időszak után emeltette a császár, hogy a nép a szobor elé járulva imádkozhasson.

Még néhány kép Naráról:

Virágoznak a cseresznyefák.