A második laboratórium

Folytatva a laborokban tett látogatásaim leírásával, ismét az egyetemen szerzett élményeimről fogok írni.

Második alkalommal egy fiziológiai kémiával foglalkozó laborban jártam. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy sejten belüli jelátviteli rendszerek molekuláris alapjaival foglalkoznak. Igyekeznek új molekulákat felfedezni, és ezek kölcsönhatásait vizsgálva többet megtudni arról, hogyan sokszorozódnak, differenciálódnak, változtatják az alakjukat vagy mozognak a sejtek, vagy hogy hogyan alakulnak ki a rákos elváltozások. 

Mi olyan kísérleteket végeztünk, melyek során az általunk vizsgálni kívánt  fehérje olyan mesterséges génjét állítottuk elő, melyben a fehérje egy fluoreszcens fehérjéhez van kötve, majd ezt a gént emberi sejtek tenyészetébe juttattuk. A fluoreszcens anyagok fény besugárzás hatására a besugárzó fénytől kissé eltérő hullámhosszú fényt bocsátanak ki, azaz világítanak. A szín lehet sárga, piros, vagy a legnépszerűbb rikítós zöld. Ez utóbbi szín nem csak a tudósok érdeklődését keltette fel. Nekem úgy rémlik, több, Steven Segal nevével fémjelzett amerikai víruselszabadulós katasztrófafilmben is ilyen színű a halálos vírus. Nem mintha a vírusok egyébként színesek lennének is világítanának...  A kísérlet lényege tehát az volt, hogy a kérdéses fehérje színesen világított! Hiába van a sejtekben több ezer fehérje, megfelelő mikroszkóppal szemlélve elérhető, hogy csak ezt az egyet lássuk! Így például megfigyelhettük, hogy a milyen a fehérje sejten belüli térbeli eloszlása, esetleg felhalmozódik-e valamelyik sejtszervecskében vagy hogy időben történik-e valami változás. 

Maga a mikroszkóp valami új japán modell volt, ami itt szinte minden labor állandó tartozéka, és nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire drága. Hát, ha már a japánoknak drága, akkor biztosan valami csillagászati összegbe kerül... A mintát egy kis tálcára kell helyezni, aztán a gép becsukódik, és onnantól kezdve robotkarok lépnek működésbe. Minden egy, a mikroszkóphoz csatlakoztatott számítógépről vezérelhető.

Kiderült az is számomra, hogy a legtöbb laborban foglalkoznak egerekkel valamilyen formában, nekünk itt mégsem kellett a hányattatott sorsú rágcsálókra kezet emelnünk. Ez bizonyos szintű csodálkozással töltött el, így vicceskedve megkérdeztem, tulajdonképpen miért nem csináltatnak velünk egeres kísérleteket? Teljesen egyöntetűen vágták rá, hogy hát ők azt hallották évfolyamtársamtól, Jukitól, aki ebben a laborban dolgozik, hogy nekem rémálmaim vannak mindenféle emberevő, vérszomjas, óriás, borzas egerekről, és úgy látták jobbnak, ha nem rontanak tovább a lelki állapotomon. Micsodaaaaaaaaa???? Én kissé megilletődve, de egyúttal nem mellőzve a dologban rejlő humort, bizalmasan, mint évfolyamtársnak meséltem el az egeres álmot. Erre ő mit tett? Rögvest továbbadta a laborban dolgozóknak meg a professzornak is! Már csak ez kellett nekem... Mit gondolhatnak most ezek a kis japánok rólam?! Úgy tünik, hogy a szűkszavúság és a szégyenlősség látszata mögött a japánok meglehetősen pletykásak :) Kicsit jobban átgondolva, azt hiszem ez nem egyenlő azzal, amit mi európai szemmel nevezünk szószátyárságnak. Inkább csak szeretnék, ha a külföldi hallgatók jó éreznék magukat, de ahhoz szégyenlősek, hogy direkt rákérdezzenek, mik a vágyaik. Tapintatosabbnak érzik, hogy kerülő úton, mások közvetítésével szerezzenek információt arról, milyen az illető jelleme, mi érdekli, vagy hogy éppen van-e valami, amivel kapcsolatban rossz élményei vannak és el szeretné kerülni.   Alapvetően meg vagyok elégedve a történet szájról szájra történő terjedésének eredményével, mert semmi pénzért nem trancsíroztam volna egeret újfent :)

A professzor kivételesen jó humorú, nagy sör- és szakéivó hírében áll, így reménykedtünk benne, minket is meg fog hívni pár pohárkára. Sajnos erre nem került sor, ehelyett a hét végén bevezetett minket az irodájába, ahol egy órán keresztül szúrós szemmel, cseppet sem mulattató módon kérdezgetett minket arról, mit csináltunk az elmúlt egy hétben, mit tudunk a téma elméleti hátteréről, szakirodalmáról, illetve, hogy hogyan milyen módszerekkel tudnánk megválaszolni a kísérletek során felmerült kérdéseket. Alapvetően nagyon érdekes és inspiráló beszélgetés volt, mert nagy tudású emberről van szó, aki igyekezett belőlünk a legjobb ötleteket előhozni. 

Persze az is lehet, hogy azért nem hívott minket iszogatni, mert még korán volt neki. Ő ugyanis olyan éjfél körül szokott lelécelni ivóbárokba közvetlenül munka után(!). Azt el kell mondjam, hogy annak ellenére hogy nem vagyunk állandó tagjai a labornak, és csak egy hetet töltöttünk itt, velünk is előfordult, hogy este 10-11-kor végeztünk egy kísérlettel, valahogy mégsem tünt annyira megterhelőnek a dolog, mert nagyon megkedveltük az ott kísérletező hallgatókat, és mindig jó légkör alakult ki a laborban.