A jóléti modell az egyik első dolog, amiről beszélni szokás Dániával kapcsolatban, ha külföldieket szeretnének megismertetni Dániával. Ez egyúttal az egyik legfontosabb dán nemzeti szimbólum is.
Én természetesen nem vagyok a téma szakértője, annyival szeretnék most megpróbálkozni, hogy röviden összefoglalom, amit nekem meséltek, amit én láttam itt.
Az állam elkötelezett az állampolgárok anyagi és szellemi jóléte iránt. Jellemző az ún. bölcsőtől a sírig való gondoskodás, és hogy az állam minden polgárát egyforma jogok és előnyök illetik meg függetlenül annak anyagi helyzetétől. Ez úgy válik lehetővé, hogy mindenki nagyon magas adót fizet, kb. a jövedelem 50-60%-át. Mégsem háborog senki emiatt, mert az állam az így befolyt pénzeket pl bölcsödék, óvodák, iskolák építésére, fenttartására, egészségügyre, nyugdíjakra, különböző juttatásokra fordítja. Nagyon fontos elem az elesetteken és gyengéken való gondoskodás. Minden Dániában élő személyt, még azt is, aki nem dán állampolgár (pl én), megilleti az ingyenes egészségügyi ellátás, vagy munkanélküli segély. És azt kell mondjam, a munkanélküli segély nagyon magas. Annyira magas, hogy simán el lehet belőle tartani egy családot, sőt szerintem még pl lakáshitelre is futja belőle. Bennem felmerült a kérdés, hogy ha ennyire magasak a segélyek, akkor mégis miért dolgoznak egyáltalán az emberek? Legalábbis szerbiai és magyarországi tapasztalataim azt mutatták, hogy az emberek nem nagyon dolgoznak, feltéve ha nem feltétlenül szükséges. Nos, a dánokban fel sem merül, hogy ne dolgozzanak. A lutheránus országokban az emberek tradícinálisan nagyon erős munkamorállal és kötelességtudattal rendelkeznek, és nem gondolnak arra, hogy a társadalmon élősködjenek. Mikor erről kérdeztem néhány dán ismerősömet, legtöbben azt felelték, mert szeretik a munkájukat, és fontos számukra a karrier, meg egyébként is az élet olyan unalmas lenne, ha semmittevéssel töltenék. A másik fontos szempont, ami miatt ez a fajta rendszer létrejöhetett, hogy Dánia kis ország, ötmillió fős lakossággal, és nagyon erős a társadalmi konszenzus sok kérdésben, azaz nagyon összetartó népről van szó. Sokszor hallottam olyan esetről, hogy bizonyos problémák megoldásának érdekében a parlamentben a kormány és az ellenzék képviselői közös álláspontot alakítottak ki, mert úgy gondolták, ez a legjobb az ország számára. Ilyet én még csak elképzelni sem tudok Magyarországon, ahol teljesen mindegy, hogy az egyik oldal egy nagyon jó javaslattal áll elő, a másik oldal biztosan nem fogja azt támogatni. Több felmérés szerint a dán nép bízik leginkább egymásban, nagyon fontos a tisztességesség és nyíltság, és alacsony a korrupció. A jóléti modell eredménye, hogy valóban nagyon kicsi a különbség a gazdagok és a szegények anyagi helyzete között, azaz kevés a nagyon gazdag és kevés a szegény, a legtöbb ember a középosztályból kerül ki.
A magas munkanélküli segélyek lehetővé teszik, a munkaerőpiac flexibilitását, azaz az embereket nagyon könnyen ki lehet rúgni az állásukból, ha nem végeznek megfelelő munkát, illetve ha valakinek nem tetszik a munkahelye, nyugodtan ott tudja hagyni, hiszen amíg új munkát keres, nem kell aggódnia megélhetése miatt, illetve a munkanélkülieket az állam is segíti az álláskeresésben, vagy az átképzésben, tanulásban.
Az árak nagyon magasak a magyarországi vagy szerbiai árakhoz képest (kb 2-3-szor), de az itteni fizetések kb 10-szer (vagy még) magasabbak, azaz itt jóval nagyobb az életszínvonal. Nagyon gyakori, hogy a diákok középiskola mellett vagy a szünidőben valamilyen diákmunkát vállalnak- pl önkiszolgálóban pénztáros- és az így összegyüjtött pénzből az egyetem megkezdése előtt egy évig utazgatnak a világban. Sokan azért, mert tanulni szeretnének, sokan mert szórakozni, de sokan egyszerűen azért mert megtehetik. Egyik témavezetőm fia például több hónapig Malajziában volt túrázni a dzsungelben! Mondjuk ez gyanús, hogy ebben már volt kis szülői segítség is, de akkor is... Belegondoltam, hogy az egyszeri magyar diáknak hány évig kellene a CBA-ban dolgoznia, hogy ezt megtehesse... Azt gondolom, hogy ez szomorú a mi szempontunkból.
A jóléti modell másik fontos eleme az ún. defamilizáció. Ez a nagyon csúnyán hangzó szó voltaképpen azt hivatott jelenteni, hogy az állam leveszi a polgárok válláról a gyermekneveléssel kapcsolatos terheket, azaz azt biztosítják, hogy senkit ne érjen hátrány a munkahelyén vagy az élet bármi más területén azért, mert családot vállal. Nagyon sok bölcsöde, óvoda van, magasak a gyermekpótlékok, a szülési szabadság alatt a nők (vagy férfiak) szinte az egész fizetésüket kapják. Azért tettem zárójelbe a férfiakat, mert itt gyakori az is, hogy nem a nő, hanem a férfi marad otthon a gyerekkel, esetleg mind a ketten, először a nő aztán a férfi. A férfiak a háztartás vezetésében is kiveszik a részüket, úgy mint a takarításban vagy a főzésben, azaz sokkal jobban megvalósul a nemek közötti egyenlőség. Ennek meg is van hatása abban, hogy nagyon-nagyon sok gyerek születik. Minden családban általában 3-4 gyerek van, néha kettő, kettőnél kevesebbet csak akkor vállalnak, ha annak valamilyen egészségügyi oka van! Az utcán rengeteg a gyerek, úton-útfélen babakocsikat tolnak, és néha az az érzésem, hogy itt minden nő terhes! Annyival más, mint otthon, ahol szinte csak öregeket lehet látni az utcán... Persze ehhez hozzájárul az is, hogy az emberek mernek ennyi gyereket vállalni, mert van jövőképük, tudják hogy 20 év múlva is meg fognak tudni élni, és fizetni tudják majd a lakásukra felvett hitelt.
Én azt láttam, hogy a legtöbb dán ismerősöm nagyon meg van elégedve, és büszkék erre a rendszerre. Természetesen kritikus hangok is vannak, akik főként azt hozzák fel hátrányként az állam bábáskodása miatt az emberek nem motiváltak, nincs céljuk az életben, illetve hogy a jelenlegi rendszer nem képes kezelni az országba nagy tömegében érkező harmadik világbeli bevándorlók seregét. Ezek a többnyire tanulatlan emberek, aki fizikai munkát végeznek itt, nem rendelkeznek a tradícionális skandináv értékrenddel, munkamorállal, ezért sokan úgy gondolják, csak azért telepednek le az országban, hogy a juttatásokat élvezzék, élősködjenek az államon. A bevándorlás kérdése egyébként nagyon fontos, mert az országban nagyon sok a bevándorló, az egymilliós lakosságú Koppenhága kb. 20%-a bevándorló. Sokak szerint a magas adók gátolják a gazdaság további növekedését, hiszen az emberek a jövedelmük nagy részével nem rendelkeznek önállóan, nem tudják kreatív formában, pl befektetésekre felhasználni.
Én természetesen nem vagyok a téma szakértője, annyival szeretnék most megpróbálkozni, hogy röviden összefoglalom, amit nekem meséltek, amit én láttam itt.
Az állam elkötelezett az állampolgárok anyagi és szellemi jóléte iránt. Jellemző az ún. bölcsőtől a sírig való gondoskodás, és hogy az állam minden polgárát egyforma jogok és előnyök illetik meg függetlenül annak anyagi helyzetétől. Ez úgy válik lehetővé, hogy mindenki nagyon magas adót fizet, kb. a jövedelem 50-60%-át. Mégsem háborog senki emiatt, mert az állam az így befolyt pénzeket pl bölcsödék, óvodák, iskolák építésére, fenttartására, egészségügyre, nyugdíjakra, különböző juttatásokra fordítja. Nagyon fontos elem az elesetteken és gyengéken való gondoskodás. Minden Dániában élő személyt, még azt is, aki nem dán állampolgár (pl én), megilleti az ingyenes egészségügyi ellátás, vagy munkanélküli segély. És azt kell mondjam, a munkanélküli segély nagyon magas. Annyira magas, hogy simán el lehet belőle tartani egy családot, sőt szerintem még pl lakáshitelre is futja belőle. Bennem felmerült a kérdés, hogy ha ennyire magasak a segélyek, akkor mégis miért dolgoznak egyáltalán az emberek? Legalábbis szerbiai és magyarországi tapasztalataim azt mutatták, hogy az emberek nem nagyon dolgoznak, feltéve ha nem feltétlenül szükséges. Nos, a dánokban fel sem merül, hogy ne dolgozzanak. A lutheránus országokban az emberek tradícinálisan nagyon erős munkamorállal és kötelességtudattal rendelkeznek, és nem gondolnak arra, hogy a társadalmon élősködjenek. Mikor erről kérdeztem néhány dán ismerősömet, legtöbben azt felelték, mert szeretik a munkájukat, és fontos számukra a karrier, meg egyébként is az élet olyan unalmas lenne, ha semmittevéssel töltenék. A másik fontos szempont, ami miatt ez a fajta rendszer létrejöhetett, hogy Dánia kis ország, ötmillió fős lakossággal, és nagyon erős a társadalmi konszenzus sok kérdésben, azaz nagyon összetartó népről van szó. Sokszor hallottam olyan esetről, hogy bizonyos problémák megoldásának érdekében a parlamentben a kormány és az ellenzék képviselői közös álláspontot alakítottak ki, mert úgy gondolták, ez a legjobb az ország számára. Ilyet én még csak elképzelni sem tudok Magyarországon, ahol teljesen mindegy, hogy az egyik oldal egy nagyon jó javaslattal áll elő, a másik oldal biztosan nem fogja azt támogatni. Több felmérés szerint a dán nép bízik leginkább egymásban, nagyon fontos a tisztességesség és nyíltság, és alacsony a korrupció. A jóléti modell eredménye, hogy valóban nagyon kicsi a különbség a gazdagok és a szegények anyagi helyzete között, azaz kevés a nagyon gazdag és kevés a szegény, a legtöbb ember a középosztályból kerül ki.
A magas munkanélküli segélyek lehetővé teszik, a munkaerőpiac flexibilitását, azaz az embereket nagyon könnyen ki lehet rúgni az állásukból, ha nem végeznek megfelelő munkát, illetve ha valakinek nem tetszik a munkahelye, nyugodtan ott tudja hagyni, hiszen amíg új munkát keres, nem kell aggódnia megélhetése miatt, illetve a munkanélkülieket az állam is segíti az álláskeresésben, vagy az átképzésben, tanulásban.
Az árak nagyon magasak a magyarországi vagy szerbiai árakhoz képest (kb 2-3-szor), de az itteni fizetések kb 10-szer (vagy még) magasabbak, azaz itt jóval nagyobb az életszínvonal. Nagyon gyakori, hogy a diákok középiskola mellett vagy a szünidőben valamilyen diákmunkát vállalnak- pl önkiszolgálóban pénztáros- és az így összegyüjtött pénzből az egyetem megkezdése előtt egy évig utazgatnak a világban. Sokan azért, mert tanulni szeretnének, sokan mert szórakozni, de sokan egyszerűen azért mert megtehetik. Egyik témavezetőm fia például több hónapig Malajziában volt túrázni a dzsungelben! Mondjuk ez gyanús, hogy ebben már volt kis szülői segítség is, de akkor is... Belegondoltam, hogy az egyszeri magyar diáknak hány évig kellene a CBA-ban dolgoznia, hogy ezt megtehesse... Azt gondolom, hogy ez szomorú a mi szempontunkból.
A jóléti modell másik fontos eleme az ún. defamilizáció. Ez a nagyon csúnyán hangzó szó voltaképpen azt hivatott jelenteni, hogy az állam leveszi a polgárok válláról a gyermekneveléssel kapcsolatos terheket, azaz azt biztosítják, hogy senkit ne érjen hátrány a munkahelyén vagy az élet bármi más területén azért, mert családot vállal. Nagyon sok bölcsöde, óvoda van, magasak a gyermekpótlékok, a szülési szabadság alatt a nők (vagy férfiak) szinte az egész fizetésüket kapják. Azért tettem zárójelbe a férfiakat, mert itt gyakori az is, hogy nem a nő, hanem a férfi marad otthon a gyerekkel, esetleg mind a ketten, először a nő aztán a férfi. A férfiak a háztartás vezetésében is kiveszik a részüket, úgy mint a takarításban vagy a főzésben, azaz sokkal jobban megvalósul a nemek közötti egyenlőség. Ennek meg is van hatása abban, hogy nagyon-nagyon sok gyerek születik. Minden családban általában 3-4 gyerek van, néha kettő, kettőnél kevesebbet csak akkor vállalnak, ha annak valamilyen egészségügyi oka van! Az utcán rengeteg a gyerek, úton-útfélen babakocsikat tolnak, és néha az az érzésem, hogy itt minden nő terhes! Annyival más, mint otthon, ahol szinte csak öregeket lehet látni az utcán... Persze ehhez hozzájárul az is, hogy az emberek mernek ennyi gyereket vállalni, mert van jövőképük, tudják hogy 20 év múlva is meg fognak tudni élni, és fizetni tudják majd a lakásukra felvett hitelt.
Én azt láttam, hogy a legtöbb dán ismerősöm nagyon meg van elégedve, és büszkék erre a rendszerre. Természetesen kritikus hangok is vannak, akik főként azt hozzák fel hátrányként az állam bábáskodása miatt az emberek nem motiváltak, nincs céljuk az életben, illetve hogy a jelenlegi rendszer nem képes kezelni az országba nagy tömegében érkező harmadik világbeli bevándorlók seregét. Ezek a többnyire tanulatlan emberek, aki fizikai munkát végeznek itt, nem rendelkeznek a tradícionális skandináv értékrenddel, munkamorállal, ezért sokan úgy gondolják, csak azért telepednek le az országban, hogy a juttatásokat élvezzék, élősködjenek az államon. A bevándorlás kérdése egyébként nagyon fontos, mert az országban nagyon sok a bevándorló, az egymilliós lakosságú Koppenhága kb. 20%-a bevándorló. Sokak szerint a magas adók gátolják a gazdaság további növekedését, hiszen az emberek a jövedelmük nagy részével nem rendelkeznek önállóan, nem tudják kreatív formában, pl befektetésekre felhasználni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése